A 2007-es gallery by night koncepciójának hívószava a horror. Az egy hét estéin átívelő eseménysorozat nem a filmművészeti és az irodalmi kánon előtt való tisztelgés, hanem fiatal művészek projektjeinek sora, akik jellegzetesen képzőművészeti módon nyúlnak a témához.
„angst essen seele auf – a félelem megeszi a lelket”
r.w. fassbinder
A Gallery by Night immár 1991 óta élő címébe foglalt éjszaka, a horrornak, a sötétség terében artikulálódó eseménynek az ideje.
A képzőművészetben nem katalogizált műfaj révén a horror, a viszony egyfajta ironikus jelölőjeként funkcionál: a bemutatásra kerülő projektek ugyanis sok esetben közelítenek az emberi félelmekkel való „játékhoz”. A gallery by night így a félelmet, mint univerzális, vagy univerzalizált tapasztalatot – aminek skálája az egzisztenciálistól akár az egészen banálisig is terjedhet – valamint annak konstrukcióját, hatásmechanizmusát vizsgálja, és reprodukálja.
A tematika aktualitásának egy másik aspektusa lehet az, hogy a galéria, mint intézményi forma, az alacsony látogatottságnak köszönhetően (vagyis élő emberek híján) lassanként mauzóleummá alakul át. Ezért is áll az események célkeresztjében, a galériában – egy vélt vagy valósan elkülönülő csoport zárt életterében – való koncentrált jelenlét.
A horror vállaltan egyszerű, b-kategóriás, és „trash” gerincként húzódik majd végig az estéken. A karakteres formavilág vizuális ereje a zsigeriségében és a lebutítottságában rejlik. A tematika ezen harsánysága ellenére mégsem válik kötelezően öncélúvá – szimbolikus kritikát is gyakorol.
Az eseményeken résztvevők sokféleképpen „dolgozzák fel” az adott szituációt: van, aki az agresszió anatómiáján keresztül közelít, van, aki a horrorra telepedett szubkultúrák ikonográfiáját használja fel. Ki-ki vérmérséklete szerint konceptuálisan neveti szembe a horrort, de létrejönnek ennél intimebben felfogott megközelítések is magán-történetek elbeszélésével. Egy közösség – a privát-szférán túlmutató – félelmeivel is szembenézhetünk majd, a mélyben megbúvó ikonok segítségével. Valamint, ha az apró részletekre is figyelünk, rajtakaphatunk néhány kikacsintáson a terror irányába is.
Dekadencia, víziók, kísértetek és sok ketchup várja a stúdió galériába látogatókat…
Kiállítók:
Október 2. kedd 20.00
Kis Róka Csaba-Tábori András
Október 3. szerda 20.00
SZAF – Szájjal és Aggyal Festők Világszövetsége
Forma 1
Október 4. csütörtök 20.00
Péterfy Ábel-Verebics Ágnes
Október 5. péntek 20.00
Vécsei Júlia
Valahol el lett vágva
Október 6. szombat 20.00
Dialog mit der Jugend
Kurátor: Fenyvesi Áron
Helyszin: STÚDIÓ GALÉRIA Budapest 1077 Rottenbiller u. 35., tel.: +36 1 342 5380, + 36 70 342 478, studio@c3.hu