Fennállásának három év múlva esedékes centenáriuma miatt afféle „főpróbának” és előzetes reklámnak is tekinthető a főváros – egyben az egész kontinens – folyamatosan működő legrégebbi művészkolóniájának május 30.-ig tartó kamaratárlata a Józsefvárosi Galériában. A kezdetektől mostanáig másfélszáz, jelenleg közel félszáz alkotónak nyújt otthont és műtermet, négy együtt élő generációból.
Akár „nemzedékek kézfogásának” is nevezhetnénk ezt a kiállítást, amelyen a rangidős mester – a jelenleg 98 esztendős Búza Barna – klasszikus szépségű színezett terrakotta női büsztjével van jelen, mellette Gádor Magda bordó-fekete festett csíkozású beton torzója és Nagy Sándor fából faragott álló női aktja látható, az öreg szobrász-házaspárról pedig a közép-nemzedékhez tartozó Várnagy Ildikó mintázott agyagból kiégetett kettős portrét, amelyet utólag arannyal festett be. A Szabó-szobrászdinasztia alapítója – Szabó Iván – egy évtizede nincs már az élők között, ám fia – Szabó Gábor – József Attila két híres versének (A Dunánál és a Mama) figurális bronz relief variánsával szerepel, a vele átellenben lévő falon pedig leányának – Szabó Zsófiának – azonos alapanyagban és műfajban, hasonlóképp realisztikus formálásban Felhők című domborműve függ, de a korszerűség kedvéért közülük az egyik felébenkettészelve. Szintén a hetvenes évek elején született testvére – Szabó Ádám – egy távolabbi vitrinben mutatkozik be a nyilvánosság előtt, nem véletlenül, hiszen ő „messzebb esett alma a fájától”, amennyiben Terepgyakorlatok I.-IV. fekvő plakett-sorozatában holdbéli tájra vagy lukas ementáli sajtra, homokfövenyes tengerpartra, folyóvágta kanyonra netán vulkáni kúpra emlékeztető „talaj-tanulmányait” úgy állítja elő, hogy litografálásra használatos mészkövet helyenként és hosszabb-rövidebb ideig savval marat, a folyamatot pedig viedó-felvételen is dokumentálja.
Ifjabb Szlávics Lászlónak|SZLÁVICS László, ifj. a neve is jelzi illő tisztelettel, hogy kinek a nyomdokaiban lépdel. Egymás mellett párhuzamosan művelt, sokféle plasztikai műfajából most itt a Sétagalopp bronzból öntött, téglalap alakú plakettje látható azonos vitrinben, expresszíven mozgalmas mintázással. Kissé odébb maga a megtestesült nyugalom egy érett korú művészpáros friss terméséből Bohus Zoltán Híd című rétegesen ragasztott, geometrikus absztrakt üvegtömbje illetve Lugossy Mária amorf üvegből kővel kombinált, organikusan elvont Metamorfózisa. Csupán a sokféleség érzékeltetésére említjük még a nemrég diplomázott Szabó Virág Versek a házról összefoglaló elnevezésű plasztikai ciklusát, matt vasból öntött variációkkal azonos témára, a falak és a létra „duójára”. Színes helyszíni felvételeken elevendik meg Szalai Veronika papírrestaurátori munkálkodása, régi kéziratoktól és rajzoktól a modern nyomtatott szövegekig vagy grafikákig, miközben Buda Gábor szintén színes fotóin női félakttal felhőkarcolók feleselnek. A teljesség igénye nélkül zárjuk a sort Péter Ágnes elvont Genezisével, amely a nyomtatott áramkörök formarendszerét reprodukálja fotografikai eleganciával, monokróm szürke árnyalatokban. A Százados úti Művésztelep mindig is olyan alkotóműhely volt, ahol a legkülönfélébb műfajok és stílusok, alapanyagok és eljárásmódok, hajlott korú aggastyánok és nagy reményű művészpalánták léteztek példásan békés együttélésben. Ezt illusztrálja ez a sokrétű csoportos seregszemle is.