Annak ellenére, hogy tíz új tagállam csatlakozott az Európai Unióhoz 2004 május elsején, a régi uniós állampolgárok fejében az ősöreg toposzok élnek az új jövevényekről. Már ha egyáltalán él valami! A Libération című lap statisztikája szerint, egy évvel a bővítés előtt, a franciák kétharmada képtelen volt akár csak egy új országot is megnevezni. A legendás Magnum fotóügynökség (amit a humanista sajtófotográfia nagy klasszikusai alapítottak) elébe ment az eseményeknek, s kiküldte tíz európai fotósát az új terepre. A fényképészek által összeállított képanyag az új tagállamokról fest szubjektív portrét. A történelem adta toposzok persze tovább élnek: a zsidóüldözés nyomai, a szovjet örökség, a szürke panelek, a fásult tekintetű szláv arcok, a bezárt ipari parkok stb. No meg a mediterrán térség áldásai: a tengerparti luxus és a turisták fogyasztói kultúrája. Máskor a fotós saját rögeszméje érvényesül, Carl de Keyzer például Máltán is a történelmi manipuláció jegyeit kutatja, a lábra tetovált máltai-keresztet és a sportdzsekiben vonuló Malta Knights drukkereket. A fő téma persze a politika, keresztül-kasul a történelmen: a ketté szakított Ciprus szellemvárosai és pezsgő turisztikai övezetei, a Cartha 77-et aláíró cseh asszony családjának viszontagságai vagy a gdanski hajógyár maradványai. A Magyarországról készített sorozat viszonylag kiegyensúlyozott. (Nem úgy, mint Lise Sarfati kísérteties vetítése a litván kamaszokról.) Patrick Zachmann megpróbált eredeti szemszögeket találni a nagy magyar toposzoknak: szegény faluvég, fekete-fehér parasztok, parlament, ortodox zsidók, technoparty, szoborpark. (Valahol még egy Lenin-portrét is sikerült felhajtania – micsoda coulour locale!) Az Euro Visions kiállítás különös, sodró lendületű keverék, sajtós közhelyekből és a művészi különvéleményekből összegyúrva.

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
2006. június 9. – 2006. augusztus 27.