Ötvös Zoltán vedutákat festett. Nem a városi tájkép klasszikus 17. századi gyökereihez visszanyúlva, amikor még a részletek minél nagyobb hűsége volt a cél. Ötvös konceptuális tartalommal tölti meg az elnagyolt látképeket, a precíz látvány helyett a filozofikumra összpontosít.A nehézkes camera obscura mellett (amit például Canaletto, a műfaj nagymestere használt) ma már rendelkezésre áll a fényképezőgép is. Ötvös feltehetőleg – mint egész médiatudatos nemzedéke – segítségül hívta a fotográfiát, de a megrögzött monotonitással ismétlődő téma a helyszínnel való személyes birkózásra is utal. Ahogy Monet küzdött a nyersanyaggal, megörökítette egymás után minden nap- és évszakban a roueni katedrálist, megragadva a rezzenéstelen nyugalommal álló középkori homlokzaton a visszaverődő plein air színek pazar játékát. Ötvös most bemutatott friss munkái is ugyanazt a helyszínt ábrázolják, csak éppen Franciaország másik végénél: egy marseille-i kikötő részletét. Itt sem érdemes a csatornák városának nagy krónikására, Canalettóra gondolni, akinek dokumentum értékű vásznai alapján ma a klímakutatók próbálják megállapítani a tengerszint ingadozását. Ötvös tengerpartjaiból sosem profitál majd a természettudomány! Elnagyolt, híg, festői stílusban forgatja az ecsetet, vázlatszerű színtanulmányok sorát készíti a cseppet sem elragadó környékről. Balra egy rövid mellvérttel határolt parkolóterasz, pár öreg dzsippel és ócska limuzinnal, jobbra egy betonépület, mögötte egy magasított felhajtó – körülbelül mintha az Erzsébet-híd pesti lábánál lennénk. Nélkülöz minden pittoreszk bájt, Ötvös mégis megszállottan ragaszkodik hozzá. Megfesti közelebbről és távolabbról, majd minden évszakban okker sárga éggel és zöldre vált betontömbökkel. A kikötőből szimbolikus művészi téma válik, talán a festészet, talán a filozófia allegóriája, nem tudjuk. Néma, csöndes és kietlen, félúton a látványfestészet és a neokonceptuális képzőművészet között.
Dovin Galéira
2008. március 21. – 2008. május 13.