Az [1+1] Urban Lounge sorozat keretében előadást tartanak május 17-én, csütörtökön 19 órakor a KÉK-ben (VII. ker. Nefelejcs u. 26.) Hullámzó – Lesz-e a Balatonnak újabb aranykora? címmel.
Az 1957-63-as Balaton Környéki Regionális Terv megszületése a Balaton környékének ugrásszerű fejlődését vonta maga után. Az azóta eltelt időszakban a tó és környéke lassan, de többé-kevésbé folyamatosan vesztett vonzerejéből, mely folyamat a kilencvenes években csúcsosodott ki, amikorra a Balaton a lángossütő-bódésorok uralma alá került, a térségbe irányuló turizmus pedig megcsappant. Az utóbbi időben megszaporodtak a jelek, hogy ez megváltozik, az államitól a privát és civil szektorig erősödik a mozgolódás. Mi lesz a vége, kinek milyen víziók vannak a fejében a jövőről? Csütörtök este a történet különböző területekről érkező szereplőivel vitatják meg ezt a kérdést.