A 2005-ös évet a kormány József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából a költőnek szenteli. Az emlékév programjai hivatalosan 2005. január 7-én, Attila-napon kezdődnek. A rendezvénysorozat célja, hogy megismertesse József Attilát és költészetét, és a költészetén keresztül közelebb vigye az embereket, a fiatalokat a versekhez. A programsorozat keretében teljes egészében felújítják sírját a Fiumei úti temetőben, pályázatokat és internetes játékot indítanak, digitális kiállítást rendeznek. A rendezvénysorozat nemcsak Magyarország területére, hanem a határon túli jelentősebb településekre is kiterjed. Számos európai országban is megemlékeznek a költőről, ugyanis az UNESCO a centenáriumot felvette a Nevezetes Évfordulók Listájára és arra kéri tagállamait, ünnepeljék meg József Attila születésének évfordulóját.A Ferencvárosi Művelődési Központ több ponton kapcsolódik a megemlékezésekhez: kiállításokkal, fiataloknak szóló versenyekkel, versmondó esttel, koncertekkel és nem utolsó sorban a József Attila-emlékhelyen – a költő egykori szülőházában – látható Eszmélet című kiállítással.
2005. január 7-én 11 órakor a Ferencvárosi Művelődési Központ színháztermében ünnepélyesen nyitják meg a Magyar Elektrográfiai Társaság 32 JA A „fényes” és „sötét” József Attila című kiállítását, melynek kurátora: Haász Ágnes. A kiállítás József Attila egy korabeli fotográfiájának elektrográfiai feldolgozása a költő személyiségének és művészetének aktualitása jegyében. A kiállítást megnyitja: Dr. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere. Közreműködik: Galkó Balázs színművész és a Székely Műhely Zenekar.