A több mint hatszáz galériával büszkélkedő olcsó német főváros nemcsak a lecsúszott nonkonformok végállomása, hanem – ezzel szoros összefüggésben – az a hely, ahová friss levegőt megy venni az ember. Az üzletek nem föltétlenül itt köttetnek, de akinek az a fétise, hogy hol tart az innováció, az Berlinben néz szét. Valószínűleg több, mint hat vásár futott egyszerre, ebből öthöz volt szerencsém.
Az ásító biztonság és a percpoénok
Az egymáshoz és a világhoz mért viszonyuk is változott, és vannak újabb szereplők is. A fővásár, az Art Forum ebben a közegben ismét kissé ásító, a biztos, de minőségre menő, a legrangosabb. Világviszonylatban periferikus („kísérletező”) szerepét kezdi legyűrni, hála a szigorúbb kurátori diktatúra bevezetésének, vagyis az intenzív egymást ajánlásnak, ami nemcsak az ide látogató múzeumi emberek és gyűjtők komoly érdeklődésében jelenik meg, hanem abban is, ahogyan a koncepció részeként a fiatalabb, bezsűrizett galériák kollégáikat hívhatták meg, azaz további résztvevő galériákat. A polgármester természetesen ezen az eseményen is büszkén megjelenik ugyanúgy, ahogyan a lelkes, művészet iránt érdeklődő fiatalok és turisták tömkelege (csak sajtóregisztrációt négyezren igényeltek), a város köztéri reklámfelületei is elsöprő mennyiségben lobogózzák ki az eseményt.
Megint jóval üdítőbb a Preview, és sokkal áttekinthetőbb, mivel az Art Forum berendezését a külön beajánlott, meghívott, partnerként is magát hirdető sztrárdizájner elfurcsásította (a középső részlegek standfalai megferdülnek, hogy valamit biztosan kihagyjunk, illetve ettől való félelmünkben inkább legyen, amit kétszer nézünk meg). A Preview kicsi, kevesebb, mintegy hatvan standból áll. Jóval kisebb számban tesznek ki spekulatív munkákat, a jól fölfogott információözönbe viszont bátran visznek – itt nagyon is indokolt – percpoénokat.
A „percpoén” jelen esetben nem azt fedi, hogy a megnehezített percepciónak köszönhető hosszas időtöltés eredménye egy kiszúrt aktualitáshoz fűzött, cinikus kommentárocska, hanem vizuálisan megfogalmazott, az általános (nem exkluzíve művészet-világon belül értelmezhető) gondolkodásba kötött önkioldó csomó. Ez a hangulat a legjellemzőbb a Preview-ra: a magát súlyosan komolynak vevő kortárs képzőművészeten kuncogó, annak ballasztjaitól megszabaduló munkák. Amik arról azért nem mondanak le, hogy mindeközben komoly, általános (globális) témákat is egyszerűen, tömören és az általános világhangulatnak köszönhetően inkább már jókedvűen fogalmazzanak meg. Ez a fajta könnyed hozzáállás a Neugerriemschneider standján – az Art Forumon – szintén érzékelhető volt: olyan remekül kilógtak abból a közegből, hogy a látogatók nagy része nem is észlelte (és zargatta) őket.
Fotó és újmédia
A Berliner Liste a kommersz nagyon elrettentő példája. A száz kiállító egy lerobbant, Stasi-iroda kiürült hangulatú labirintusában kapott helyeket, furcsa példájaként a for-profit házfoglalásoknak: a tökéletes képcédulák málló olajos falfestésre kerültek ki, és idióta nyilakkal küldözgették a látogatót az egyik ex-irodahelyiségből a másikba. Hiába próbálja magát ez a vásár a fotográfia kiemelésével meghatározni (való igaz, itt is volt elektrográfia és fotográfia szép számban), a nem okvetlenül visszatérő vásárlók piacaként a tetszetős és kockázatmentes eladni akarás lengte be az amúgy is terhelt atmoszférát.
Az abc, az Art Forumból megközelíthető újmédia blokk volt a leginkább kiállításszerű, bár a hosszabb filmes munkáknak itt aligha volt esélyük arra, hogy bárki egytől egyig végignézze őket… Külön tetszett, hogy a standos kialakítás helyett művek füzéreként volt értelmezendő a vásár (kiállításszerűség), ennek megfelelően pedig minden műről el lehetett vinni egy (átlyuggatott) A/4-nyi, csak szöveges (azaz egy színt használó) dokumentációt. Azaz a katalógust a látogató állíthatta össze, saját szájíze szerint. (Mindez fájt nekik dologi kiadásként nagyon kevés euróba.)
Parti és grafika
A művészek és alternatív galériák sörgyári házfoglalása (Art Tower, lenn messze Neuköllnben) pedig már híján volt az andergrandtól – a magyar szocializáltság és közbeszéd keretei közt elvárható – izgalomnak, fölfokozott igazságtartalomnak. A serfőző terem monumentális üstjeinek terében a fehérre festett hétköznapi tárgyak drótra fölfűzött installációja például nyomába sem ért a rézedények erejének. A többi helyiségben is inkább az a színvonal volt jelen, ami teljesen rendben volt egy-egy frankhegyi vagy ruhagyári partira virradó varázslatos napfölkeltében, vásárként azonban egy életforma tovább nem élhetőségének rossz érzését keltette.
Két éve még a mindent átható, identitás körüli mászolygás volt pénztárca nyitogató varázs-szósz, most a művész mint kézimunkás szekció tarolt igazán. A monumentális papírlapokra hónapokig ceruzával körmölő művész, a papírlapról már az installációs falra is leszaladó kezű művész, az önproblémáit grafikus jegyzetekkel megoldó, teljes falat megtelíteni képes művész, valamint az egy kis koncept, egy kis dekora harmóniáját megvalósító művész a menő a feltörekvők körében.