Ebben a
hónapban a 2008-ban diplomázott Szalay Péter szobrászművésszel készítettem
interjút, s annak alapján vázoltam fel videó portréját
A 20. század
végén eltűnni látszott a közösségi szellem szinte mindenütt a világon. Ahogy a
társadalmak egymással versengő, egymással alig kommunikáló, egymást sokszor
gyűlölő, magányos, önmagukkal is meghasonlott individuumokra bomlottak, hasonló
sorsra jutottak a művészi közösségek is. A művészek többé nem szellemi
társként, hanem legyőzendő ellenfélként tekintettek egymásra. Az őszinteség
kiment a divatból, megszűntek az inspiratív viták, a művészek véleményüket egymás
munkájáról csak az érintett háta mögött mondták ki, és ez a vélemény, az
eluralkodott versenyszellemnek megfelelően, általában lesújtó volt. Az életkor
alapján diszkrimináló, a friss húsra éhes kritikusoknak, kurátoroknak, galéria
tulajdonosoknak, a művészeti intézményeknek is szerepe volt a művésztársadalom
atomizálódásában: ők a generációs gettókat alakították ki. Többé nem azonos
érdeklődésű, azonos irányokba kutató, hanem kizárólag ugyanahhoz a fiatal
generációhoz tartozó művészek állíthattak ki együtt. Különösen jellemző volt
(még ma is az) a mesterséges, ostoba megosztottság a polgári, demokratikus
hagyományokat nélkülöző Magyarországon. Ezért is jelentett olyan üdítő élményt
számomra, amikor egy budapesti műteremben
együtt dolgozó, a mai szigorú szempontok szerint különböző generációkhoz és
gondolati iskolákhoz tartozó művészek közösségére bukkantam. Három alkatilag is
különböző művész fér el békésen a tágas, több helyiségből álló Damjanich utcai
műteremben. Adta magát az ötlet, hogy mindhármukról videó portrét készítsek.
Elsőként a már-már középgenerációsnak számító Halász
Péter Tamás VideoBio-ja készült el, 2009 szeptemberében. Ebben a hónapban a
2008-ban diplomázott Szalay Péter szobrászművésszel készítettem interjút, s
annak alapján vázoltam fel videó portréját. A jövő hónapban a nála néhány évvel
idősebb Batykó Róbert VideoBio-ja fog megjelenni az artportal videó szekciójában.
Szalay Péter művészete
és személyisége vadabb, kócosabb, a punkhoz, a számomra különösen szimpatikus
utcagyerek szellemiséghez közelebb álló, mint a tetszetősségre törekvő,
kifinomultan intellektuális közlésmódot kedvelő Halász Péter Tamásé. Ez persze
nem értékítélet, csak a két művész által választott utak különbözőségére
utalok. Szalay Péter tanulmányai során a statikus, anyagelvű szobroktól,
kisplasztikáktól, a változó színű fényekkel játszó light box-okon át jutott el a fénnyel és mozgással egyaránt operáló
lumino-kinetikus mozgó szobrokig.
Nála a mozgás, változás nemcsak esztétikai élményt ad, hanem közvetlenül a
nagyon pontosan megfogalmazott közlést szolgálja, markáns művészi ideák
hordozója. Nem idegen tőle az üdítő pimaszság, nem fél provokálni az elavult attitűdöket,
ahogy azt a parasztbarokk szentképből készített erőműve is bizonyítja.
Eszköztára takarékos, egyszerűségre, közvetlenségre törekszik. Ahogy azt az
interjúban a kőfaragáshoz való vonzódásával kapcsolatban elmondta, és művei is
bizonyítják, erős benne a meditációra, a transzcendencia keresésére való
hajlam. Művei meditációs objektumok, anyagból, térből és időből megformált Zen
koanok. Társaságukban elemelkedhet, magasabb szellemi szintre juthat az erre
képes lélek.
Szalay Péter
honlapja:
http://www.szalaysculpt3per4.blogspot.com