A cím egyszerű, Huszadik század (XXste Eeuw), de tökéletesen
összefoglalja, mit is láthat a látogató a hágai Gemeentemuseum most
megnyílt kiállításán. A múzeum történetében először kerül sor arra, hogy az épület két teljes
emeletét időszakos tárlat foglalja el. Természetesen még ez a hatalmas
terület sem elegendő arra, hogy egy olyan, az egész világra kiható
eseményekben, új művészeti mozgalmakban és irányzatokban bővelkedő
századot, mint amilyen a huszadik volt, teljességében bemutassa a
kiállítás. 
A rendezők mindenesetre arra törekedtek, hogy a vizsgált
korszak modern és kortárs alkotásain keresztül, minél teljesebb
áttekintést adjanak a huszadik század művészettörténetéről. Elmúlt századunk művészeinek olyan eseményeket és azok következményeit kellett feldolgozniuk magukban, mint az 1917-es orosz forradalom, a 1929-es gazdasági válság, a két Világháború vagy a hidegháború, hogy csak néhány emeljünk ki, de nem lényegtelen megemlíteni a hétköznapokba beépülő újabb és újabb technikai vívmányok sorát sem. Nem csoda tehát, ha a huszadik század művészete a korábbi évszázadoknál sokkal gyorsabb és radikálisabb változásokon ment keresztül, és ezt a kiállítás nagyon sikeresen követi nyomon.
Már a szóbanforgó század első évtizedében színre léptek azok a művészek, akik felismerték és vállalták az egyéni látásmód fontosságát. Jó példa erre Mondrian, akinek alkotásain keresztül  végigkísérhetjük a pointilista festészettől, a szimbolizmuson és  kubizmuson át, a neoplaszticizmusig megtett, a környező világ változásaival párhuzamosan haladó utat. A huszadik század szinte minden szakasza választás elé állította a művészt: a valóságot ábrázolni vagy inkább a képzeletbe kapaszkodni, a tradíció vagy a megújulás, a tömegkultúra vagy az individualizmus, a befelé fordulás vagy az elkötelezettség útját járni. Ez a sokféle törekvés testesül meg az expresszionizmus, a kubizmus, a mágikus realizmus, a De Stijl, a Pop Art, a Minimal Art és konceptuális művészet képviselőinek, többek között Egon Schielének, Picassonak, Carel Willinknek, Van Doesburgnak, Andy Warholnak, Donald Juddnak, Dan Flavinnak, Sol Lewittnek, Joseph Beuysnak és Bruce Naumannak az alkotásaiban, mint ahogy a háború után születetett nemzedék munkásságában is. Ez utóbbiak közül példaként említhető a  festményeiben politikai üzeneteket közvetítő Jörg Immendorff vagy a történelemből és a művészettörténetből vett elemeket a médiából és saját képzeletéből merített figurákkal kombináló Daniël Richter.
A tárlat 2009. március 1-ig látogatható.