Haraszty István – kiterjedt
baráti körének szeretettel becézett „Édeskéje” – munkával ünnepelte
„fennállásának” 75. jubileumát. Na de ennyire ? Ezévi „termése” – írd és mondd
– megközelíti a másfélszázat, pedig jobbára nem csupán festett, hanem fémből lángvágott,
hegesztett és polírozott statikus vagy éppen elektromos szerkezetekkel
mozgatott, kinetikus alkotásokról van szó. Aki nem hiszi, járjon utána január
7-ig a Hamilton Zrt. Aulich Art Galériájában.
Akarva-akaratlanul e sorok íróját is sikerült alaposan
„átvernie”. Őszintén bevallom, „régi motoros” lévén a szakmában, eddig többnyire
azt tapasztaltam, hogy ilyen magas évforduló körül az ünnepelt a jobbik esetben
összehoz „tessék-lássék” néhány vadonatúj művet, amelyre hivatkozva, könnyen és
gyorsan megírható a szülinapi köszöntő. „Essünk túl mihamarabb a kötelező
tiszteletkörön” jelszóval, mindjárt a bejáratnál elkezdtem hát szorgosan jegyzetelni
az idei datálású munkákat, rögvest papírra vetvén azokat a gondolatokat is,
amelyeket a művek keltettek bennem. A második teremben továbbra is 2009-es
alkotások sorjáztak, a harmadik teremben már kezdtem gyanakodni, hogy egyre messzebb
tolódik számomra a régebbi termésben való önfeledt gyönyörködés lezser
periódusa, a negyedik teremben aztán magától értetődőnek tűnt ez a mennyiségi
„túltermelés” és a bőség zavara végig kísért a földszinti beugrókban, valamint
a pincehelyiségekben is, ahol – a változatosság kedvéért – a legújabb ötletek
korábbi gyökereit vagy későbbi párhuzamait lehetett öszevetni egymással. Talán
mondanom sem kell: a lazításnak még a puszta ötletét is végleg feladtam, mert
a rangidős mesternél pár évvel fiatalabb lévén, illett vele „tartani a lépést” ,
legalábbis írásban… Arról nem is szólva, hogy amit ő fizikai munkával
produkált, annak iramát még szellemi tevékenységgel sem könnyű követni.
A jubileumi kiállítás másik fontos tanulságát számomra a
művek címadása szolgáltatta. Azt eddig is élveztem, hogy kifogyhatatlan
tematikai vagy kivitelezési ötletei mellett milyen találóan tud elnevezéseket
is adni műveinek. Hol a díszműlakatos puritán lényegretörése és mérnöki
precizitása nyilvánul meg ezekben, hol pedig az iparművész szabadon szárnyaló
fantáziája. Az a természet külön adománya, hogy alapvetően derűs alkat, így
aztán „hab a tortán” a humor széles skálája, a maró iróniától a szelíden
eltűnődő líráig. A Figuráció reliefszerű sakktáblájának idei változata – világos
alapon kizárólag sötét figurákkal – egy 2007-es
előzményre rímel vissza, amelyen az egyszerüség kedvéért minden monokróm
feketében tartva. A Variáció I–II. diptichonjának „plecsni”-formáiban én a
kitüntetések parafrazálását véltem felfedezni. A Megosztva teljes elvontsága
mellett is konkrét asszociációkat kelthet bárkiben, a Lendület statisztikai
ábrákról ismerősnek tűnő, fölfelé ívelő színuszgörbe kockahálóban míg a Nincs
rá keret bürokratikus kimutatásainak raszterrendszerében sok szögletes befogadó
forma ásít üresen és csak egyetlenegyet töltenek meg apró arany pontocskák. Annál
tarkabarkább Haraszty „szín-ciklusa”, amelynek én a „variációk koloritra”
összefoglaló elnevezést adtam. Ebből a Színkapcsolat a szivárvány összes
árnyalatában csíkozott öv, amelynek csatja nyomtatott áramkörökkel dekorált, míg
a Színterek, a Színtartás és főleg a Színváltó olyan szemaforszerűségre
emlékeztet, amely a szokványos piros-sárga-zöld „trikolór” mellett „minden
szinten szinte minden” mást is feltüntet – az ideológiai áthallásokat most nem
is említve. Noha már-már geometrikus absztrakt modorban készült, nem mentes a
politikumtól a Narancsválasztó stilizált plakátrengetege avagy a Zűrválasztó lobogó
zászló-erdeje sem, a Totálkár pedig „Hordozható kép” alcímmel és fogantyúval
ellátott „diplomata-táska”, amelynek jobb alsó sarkában alig észrevehetően
bújik meg egy parányi karóra, az egész képmezőt betöltő oranzs léggömb tövében.
A pontot az i-betűre plasztikái teszik fel, főleg a Helyezkedők I–II. kerek
fémtáljai, amelyekben kisebb-nagyobb golyócskák „holdudvara” forgolódik a
központi félgömb körül, rejtett elektromos motorral hajtott „örökmozgó” módjára.
Haraszty műcímeiből össze lehetne rakni rendszerváltás előtti közelmúltunk és
azutáni félmúltunk krónikáját…