A magyar kortárs képzőművészetnek a nyugati szerkezeti modell meghonosításához kétség kívül szüksége van még további kereskedelmi intézményekre: vásárokra, biennálékra és sztárgyárakra is – a már működő kisgaléria-rendszer mellett. Pláne most, mikor az állami szerepvállalás felelőtlenül és előkészítetlenül zsugorodik napról napra.
Bár a kortárs művészetre szakosodó gyengécske minigalériák gombamód szaporodnak Budapesten, hosszú távú működésük pénztőke és nagyvilági kapcsolatháló nélkül meglehetősen bizonytalan. Az eddig üzletemberként és designguruként tevékenykedő Vincze Miklós most méretes követ hajított ebbe az enyhén pezsgő, beltenyészettől zsongó halastóba. A VAM dizájnközpontot üzemeltető Vincze – az Index riportja szerint – a magyar sztárművész-generáció kinevelését tűzte ki vállalkozása céljául. Vagyis a művészmenedzselés reformját. Vincze kibővítette a Király utcai üzletét, bekebelezve a Hild József által tervezett klasszicista palota mind az öt szintjét. A téglákig visszabontott hangulatos loft-tereket megtöltötte 52 eddig nem méltányolt, zömében fiatal alkotó munkájával. Az új szisztéma állítólag alapjaiban rengeti meg a kortárs műkereskedelmet, az alkotók kezébe adva az érvényesülés lehetőségét. A komoly menedzseri modellel és 273 milliós kezdőlökettel útjára bocsátott „VAM”Art project” persze nem előkép nélküli. Hasonlóval próbálkozott Kováts Lajos az újpesti bőrgyárban (MEO), de érdeklődés- és forráshiány miatt a vállalkozás zátonyra futott. Az inkább múzeumi gyűjteményépítés felé tájékozódó Kovács Gábor nagyberuházása (Kogart) viszont – bár a szakma támogatását jórészt elveszítette – úgy látszik sikeresen teljesíti be küldetését, a jólfésült klasszikus értékek és a kultúrszomjas pénzemberek összeboronálását. A VAM inkább a MEO útját járja – legalábbis a loft-tér és a fiatalos lendület erre utal. Csakhogy a városszerte tenyésző kisgalériák évek óta mustrálják a végzős művésznövendékeket, lefölözve szinte az összes valamire való és eladható festőművészt. Mi marad hát a VAM-nak? A teljesen pályakezdők, a méltatlanul kifelejtettek, a pechesek, a vidéken eltemetettek és (rossz esetben) a kevésbé tehetségesek. A VAM 52 fős mezőnye belőlük állt össze. A stiláris sokszínűségből kibontakozó főcsapást az expresszív alapokon álló, figuratív festészet jelenti. Például a VAM egyik favoritjának, Novák Eriknek a groteszk látomásba illő kaucsukbábui, Miklós Árpád drámai alakjai, Kaci Simon expresszív figurái, Bács Emese közlekedési képei vagy (többé-kevésbé) Csordás Zoltán színes, michelangelói aktjai. Ennek a vérbő, színgazdag és erőteljes figuralizmusnak a non-figuratív párja az absztrakt expresszionizmusra hajazó, csurgatott festészet, például Bánki Ákostól vagy Valkó Györgytől. A másik jellemző vonulat a jobb híján „posztnagybányainak” nevezhető, fátyolos, lírai, nőies látványpiktúra, Zirczi Judit ipari tájaitól kezdve, Veres Adrienn langyos vízi fürdőzőin keresztül, Bertha Tamás flamingóiig és Szentgyörgyi Erika tájképeiig. A kereskedelmi galériák által (félig-meddig a nyugati divatokhoz illeszkedve) futtatott, jól körülírt, izmos trendek alig láthatók. Az elvirágzott fotórealizmus egyáltalán nem szerepel, a retró csak nyomokban (Wechter Ákos és Kismartoni Marcell), a harsány, vibráló neo-pop is elvétve, például Kádár Tamás színes magazin-festészetében vagy Szuharevszki Mihály vagány és könnyen gördülő képeiben. Hiányzik az ipari perfekcionizmus, a rejtélyes tárgyak néma tökélye. Egyáltalán: a harmadik dimenzió! Az anyag 95%-át táblaképek teszik ki, ami még egy dizájnszékekkel telezsúfolt üzletben is túlzásnak tűnik. (A számítógépes printek is szinte kivétel nélkül vászonra nyomva jelennek meg!) A monstre képtárban Deli Anett lakássarkokból és festményekből összekombinált installációi vagy Németh Hajnal Auróra társadalomkritikus üveg-projektjei egész üdítőnek hatnak. És persze Szöllősi Géza jól ismert munkái, amik Novák Erik vulva-festményei mellett sokat emeltek a VAM botrányfaktorán. Szöllősi komoly kollekcióval szerepel, a groteszk filmkellék-preparátumoktól kezdve, a nyers húsból összevarrt nemi szerveken keresztül, az eklektikus printekig. De ő se lesz a hely arca! A VAM sokat markolt, így nem elég trendi, nem elég eredeti, nem elég botrányos, nem elég profi. De határozott véleményt nehéz egy olyan „mezőnyről” alkotni, ahol együtt szerepel Udvarhelyi Zsuzsanna szecessziós Klimt-parafrázisa Kótai Tamás halkszavú, rejtélyes és archaizáló festészetével. A siker érdekében a VAM-nak határozottabb profilt kell kialakítania. Mert hiába nyit új frontot a műkereskedelemben, csupán küldetéstudatból sztárművészeket nem lehet menedzselni.
VAM Design Center
2007. november 10-től