A 12. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále People meet in
architecture címmel 2010. augusztus 29-től november 21-ig látogatható a
Giardini, az Arsenale és a különböző városi helyszínek kiállítóhelyein. A
biennále igazgató főkurátora Kazuyo Sejima japán építész, az idei
Pritzker-díj egyik kitüntetettje. A Magyar Pavilonra kiírt pályázat
nyertese Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel BorderLINE című,
rendhagyó és izgalmas pályaműve lett.
Videó a BorderLine Architecture programjáról: itt

A projekt a legkézenfekvőbb, mégis (illetve éppen ezért) alig vizsgált szakmai alapegységgel, az építészeti rajzzal foglalkozik. A témaválasztás a globalizált irodákban csúcsra járatott számítógépes hi-tech tervezés korában egyszerre romantikus és regionális. A kiállítás rendezői pályázaton gyűjtötték be az olyan, szabadkézzel, vonalas technikával előadott, kifejezetten a Biennále kiállítására született építészeti gondolatrajzokat, amelyek az alkotónak az építészethez, a rajzoláshoz vagy egyetlen vonal meghúzásához kapcsolódó ideáját, elképelését mutatják be. Ezekkel a rajzokkal a kiállítás azoknak a kérdéseknek a lehető legszélesebb spektrumát szeretnék bemutatni, amellyel a hazai építészet képviselői a saját alkotói munkájuk során, még a konkrét tervezési feladat előtt szembesülnek, esetleg küszködnek. A kiállítás célja, hogy ezen a gondolatrajzon keresztül mutassa be az alkotó építészeti hitvallását.

Az egyik kitaláló, az építészek körében egyszerre félt és tisztelt szakbloger, Wesselényi-Garay Andor így írt a koncepció születéséről:

„Noha a BorderLINE Architecture programja a velencei biennále kapcsán kapott először nyilvánosságot, maga az elképzelés, az ötlet, az oktatás kapcsán merült fel 2008 késő őszén. És mint ilyen elválaszthatatlan attól az építészeti képzéstől, amely Debrecenben indult el. A közel hatórás oda-vissza utak alkalmával szinte mániákusan beszélgettünk Ferencz Marcellel és Csanády Gáborral az építészetről. Marci nagyon határozott, új arcélt akart adni a születő oktatásnak, így az egyik este elkezdett bennünket nyúzni, hogy segítsünk neki valamiféle mottót, hívó szót találni. Egy ilyen szó, szlogen vagy mondat egy ilyen helyzetben mindig egy keret, azonban segít a későbbiekben abban, hogy ezt a keretet célzott tartalommal lehessen feltölteni. Ugyanilyen keretkitöltésről van szó, amikor egy tanszék felvállalja, hogy a regionalizmus szellemében fogja az építészetet oktatni, ugyanis ez a kifejezés minden egyes régióban más és más tartalmat jelent. Ha ez azonban sikerül, akkor nagy valószínűséggel az iskola brendingelni is tudja a saját filozófiáját.

Ez a beszélgetés közöttünk valahol a Hortobágy környékén, eszméletlenül csattogó mínuszokban, éjfélbe hajlóan zajlott, és az autóban ülve hirtelen átérezhetővé vált az itt és az ott, a központ és a periféria problémája. Amikor felmerül benned, hogy miért is csinálod azt, amit, miért is vagy – tartasz – ott, ahol. A nyúzást pedig szó szoros értelmében kell venni. Marci nem kávézik, cukros üdítőket nem iszik, így beszélgetéssel tudjuk csak egymást ébren tartani. És ha mi nem beszélünk, akkor Ő kérdez. Kérdez addig, amíg nem válaszolunk. Lélektépés ez a javából, de bennem ekkor kezdett mocorogni ez a szó. Egy hét elteltével szintén az autóban, szintén a visszaúton került szóba megint az oktatás, hasonló intenzitással megtalálva a témát az előző hetihez, és akkor kiböktem, hogy lenne itt valami, a borderline architecture. Egy újabb hét elteltével Marci végigkérdezte: mi ez? kitől van ez? van-e már ilyen? hol olvastam? honnan loptam? mit jelent? miért ez? Amennyire tudtam válaszoltam. A következő héten, szintén az autóban – tulajdonképpen mint főnököm – mondta, hogy ezt akkor megcsináljuk.

Az oktatás az olyan, mint egy bazi nagy tankhajó, már rég ezerrel nyomod a rükit, tekered a kormányt, mikor az a batár jószág még mindig vígan szeli a habokat ugyanabba az irányba. Bevallom nem hittem, hogy erre a mi lehetőségeinkkel belátható időn belül lehet bármit is szervezni. Nem így Marci. Az összes évfolyamfeladatot erre a programra kezdte terelni, és amikor kiderült, hogy egy kiállítás keretei között be lehet mutatni az előző féléves termést, azt a bemutatót a borderline koncepciója szerint képzelte el.” (forrás: WérGida blogja)