Szemtelenül fiatal fotósok a MOME-ról. Teremőr nénik, aluljárós politika, ál-dokumentum és luxus gettó.
Dirty eleven, vagy piszkos tizenegy: a csoportnév legtöbbünkben a legendás amerikai filmet, a Piszkos tizenkettőt juttatja eszünkbe. A második világháború alatt az amerikai hadsereg tizenkét mindenre elszánt emberből verbuvál alakulatot, hogy azok képesek legyenek végrehajtani egy szinte lehetetlen akciót. Ennek a tizenegy fiatal fotósnak, illetve közülük a jelen kiállítás esetében kilencnek, ha katonai kihívásokkal nem is kell szembesülnie, küldetésük mégsem sokkal könnyebb.
Idén végeztek mindannyian a MOME új képzési rendszerében. Az eddigi öt év helyett három alatt kellett elsajátítaniuk minden tudnivalót. Habár a mesterképzés plusz két éve révén a mostani képzési rend is összességében 3+2=5 éves, aki már három év után kikerül az egyetemről, jelen esetben BA diplomával, az életben ugyanolyan elvárásokkal szembesül, mint akinek hosszabb idő állt rendelkezésére a szakmai ismeretek elsajátítására.
A mostani tárlat fókuszában a múlt és a jelen közötti kapcsolat ambivalens viszonya áll, ami a társadalom különböző csoportjainak hétköznapi pillanataiból merevedik életképpé. A fizikai környezet mellett az egyének szellemi, mentális állapota jelenik meg mintegy helyzetjelentésként. Mindezek értelmezése közben áll össze a sajátos kelet-európai életérzésnek egy-egy képpé sűrített vizuális megfogalmazása, ami már mindannyiunk számára ismerős, szinte kézzel fogható, szavakkal mégis nehezen leírható. A privát és a közszféra keveredése mellett a munkák többségénél jellemző a szubjektív belehelyezkedés, illetve a társadalomkritikai szempontok felbukkanása.
Néhány példa jól szemlélteti ezt az orientációt. Szombat Éva provokatív elnevezésű Manager Ghetto sorozatában a luxus, a külvárosi lakóparkok és a bennük élők világa elevenedik meg. A fotós objektívan kalauzol minket a marketing áldásos hatása által túlértékelt helyszínekre. Pályi Zsófi az aluljáróban megszólított idegeneket politikai elkötelezettségükről kérdezte, s ehhez kínál vizuális ál-dokumentarista párhuzamot a portréfotók segítségével. Szubjektívabb hangulatú munkák Kerekes Emőke sorozatának képei, ahol a művész saját emlékei táján kalauzol minket, akárcsak Gyurkovics Annának egy idős házaspár intim pillanatait megörökítő felvételei.
Eközben Oravecz Évi az objektív és a szubjektív szempontok keveredésével készített fotói a buliból hazainduló ismerősökkel töltött utolsó pillanatok megörökítéséből táplálkoznak. Azt a pillanatot ragadják meg, amikor az ember szembesül az egész erőltetett parti-láznak az értelmetlenségével. Ugyancsak a személyes hatásra építenek Szekér Ádám teremőr nénijei, akik láttán az ember ösztönösen hátrébb lép a képtől, nehogy rászóljanak.
Jól döntöttek a fiatalok, hogy együtt maradtak és így veszik fel a kesztyűt a kiállítási élet kihívásaival szemben. Sikerüket csapatként mi sem bizonyítja jobban, mint hogy fél éven belül már a harmadik csoportos kiállításukra kerül most sor. S míg a nyáron a Barabás Villában még végzős osztályként szerepeltek, az utóbbi két kiállításra már művészcsoportként hívták el az egyéneket.
Elhangzott 2010. november 20-án a Loffice-ban
A kiállítás megtekinthető: 2010. december 4-ig