A sajtófotók nemzetközi seregszemléje, a World Press Photo ötvenedszerre gyűjti össze és zsűrizi a Föld fotóriportereinek éves termését. A 2006-os esztendő képes enciklopédiája – a régebbiekkel összevetve – egész barátságosra sikerült. Kecses, pettyes szervál hegyezi éles füleit a csádi nemzeti parkban (állítólag a föld alatt járó rovarok neszét is meghallja), utcai akrobata-táncosok győzködik a gravitációt Párizs külvárosaiban, egy diadalittas szurkolólány pedig felolvasztja a félévszázadra mélyhűtőbe zárt germán nemzeti büszkeséget a foci vébé alatt, miközben a kantáros pingvinek egy valószerűtlenül kék jéghegy hátán egyensúlyoznak a fajtájuktól megszokott ügyetlenséggel. Persze mégiscsak a vérszagra gyűlő médiáról van szó – kapunk egy kis színes bőrű horrort, amit a politikailag korrekt, nyugati kényelemérzetünk már-már megkövetel. Sierra Leone polgárháborús nyomorékjai egy lábbal rúgják a labdát a grundon, a palesztin fegyveresek szemünk láttára lőnek agyon egy kollaboráns férfit, a nepáli tüntető ellenzékieket a katonaság szorítja vissza – és persze ott van az esztendő háborús szenzációja, az izraeli-libanoni háború is. Ez utóbbi hozta meg a fődíjat Spencer Plattnak, aki a bejrúti romok között autókázó trendi fiatalokat kapta lencsevégre. A tűzpiros, nyitott tetejű Miniben érkező libanoni gazdag csemeték irtózattal vegyes értetlenséggel szemlélik az izraeli rakéták által lerombolt, hajdan virágzó fővárosukat. Geg, gyász, hétköznapi iszony – a fejlett világ látszat biztonságtudatának villámgyors szétpukkanása. Plusz a jókor, jó helyen lévő fotóriporter. Ezt kevésbé lehet elmondani hazánk büszkeségéről, Szigetváry Zsoltról, aki elsőként nyert magyarként az általános hír kategóriában. Az MTI fotóriportere természetesen a világsajtót napokig izgalomban tartó őszi tüntetések képeivel került be az idei győztesek közé. Színpadi füstté stilizált könnygáz-gránát, a felvonulókat a busz üvegén túlról szemlélő, zord arcú nyugdíjas, a tévé székház elé gyűlő tömeg. A nemzetközi zsűri Budapest esetében az elidegenítő effektusokban bővelkedő, fekete-fehér, Majdnem forradalom című sorozatot díjazta, míg a vérfagyasztó erőszak megmaradt a harmadik világ riportereinek. Ebben a „kategóriában” idén a halott gyermekek arattak nagy száma, a Srí Lanka-i felbontott hasú gyerekhullától a hírügynökségek kamerái között felmutatott, libanoni csecsemő poros holttestéig. De az igazán emlékezetes képek nem ezek voltak, hanem amikor a mindenre elszánt zsidó telepesasszony egyedül tartóztatja fel a plexipajzsos rohamrendőrök hosszú sorát, vagy amikor a pakisztáni földrengés romjai között muszlimok ezrei térdelnek le imádkozni, esetleg mikor a bikinis nyaralók ápolják a lélekvesztőkön érkező afrikai menekülteket a Kanári szigetek homokos strandjain. De néha kéretlenül a borzalom is beleivódik az emlékezetben – lásd a fiatal washingtoni lányt, aki kedvesen áll az iraki háborúban valóságos zombivá égett tengerészgyalogos vőlegénye oldalán az esküvőn…
Néprajzi Múzeum
2007. szeptember 22.–2007. október 21.