Egy hajóban utazunk – olvasható angolul azon a nagyméretű papírhajón, ami a Kogart emeleti kiállítótermében ül a padlón az egyik sarokban. Keresem a művész nevét, de nem találom.

Mint kiderül, nem véletlenül, ugyanis a tárgy a kiállítás meghívott külföldi vendégeitől, a román UNArte egyetem végzős művészeitől ajándékként (kvázi poénból?) érkezett, ráadásnak saját műveik mellé.

A Kogart talán legérdekesebb kiállítása évek óta az annak idején Iványi Brigitta által kezdeményezett Friss, amely egy évben egyszer pályakezdő művészek munkáiból válogat. Idén 28 művész (22 magyar és 6 román) változatos műfajú, anyagú, méretű és stílusú munkái láthatóak az épület két szintjén elrendezve. Mészáros Zsolt és Szabó Noémi, a két friss (közel pályakezdő) kurátor második éve (a tavalyiról itt írtunk) dolgozik együtt a Frissen: járják a művészeti egyetemeket, kiállításokat, akciókat, művészeti eseményeket, és igyekeznek levadászni a legígéretesebb alkotókat. A mostani kiállítás szeptember 18-áig látható.

Mészáros Zsolt: A Frissnek régóta vannak együttműködő intézményei; Magyar Képzőművészeti Egyetem, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, Moholy- Nagy Művészeti Egyetem, illetve a nemzetközi kitekintés jegyében a régiónkból – és van hogy azon túlról is – behozott egyetemek. Ez utóbbi idén a bukaresti UNAarte. Amellett, hogy Magyarország és Románia történelmi kapcsolata nyilvánvaló, illetve hogy a kultúra hídként való használata sosem árt, azért is döntöttünk így, mert sok izgalmas dolgot hallottunk a román művészetről és kíváncsiak voltunk rá. Azt is tudtuk, hogy ezen az egyetemen nagyon nívós, magas szintű művészeti képzés folyik.

Artportal: Feltűnően erőteljesek és szabadok azok a munkák, amik Romániából jönnek.

Szabó Noémi: Bukarestben az egyetemen megnéztük mind a BA és az MA képzés végzőseinek kiállításait, mindhárom tanszéken. Ez a nagy anyag vegyes és széttartó volt, és a kiválogatott művek ott is kimagaslottak a többi közül. Az ambíciónk az orientálás, a (laza) kontextusba helyezés. Ha különbözőségekről kéne mondani valamit, azt vettük észre, hogy míg a magyar művészek elsősorban önmagukra, saját mikrovilágukra, testükre, élethelyzetükre reflektálnak – a románok ugyanezt mintha erősebb kritikával, az önvizsgálat igényével tennék, sokszor a történelemre való hangsúlyos reflektálással. Ez egyébként nem egy diplomakiállítás – tulajdonképpen a Friss sosem volt az, de idén különösen hangsúlyozzuk ezt. Az éppen diplomázóktól sokszor nem is a diplomamunkát állítjuk ki, hanem mást, ha az valami miatt érdekesebbnek, fontosabbnak tűnik. Előfordult már az is, hogy olyantól is kiállítunk, aki nem hogy nem végzős, de nem is azokon az egyetemeken végzett, ahonnan válogatni szoktunk, viszont hangsúlyosan benne van kortárs művészeti életben. Az is fontos, hogy a 22 magyarnak csak a fele képzős, a MOME-val például szorosabbra szeretnék fonni a kapcsolatot, és nem kizárt, hogy jövőre a művészeti főiskolákról is válogatni fogunk.

Artportál: Az is cél volt, hogy a kiállítóterek változatosan legyenek „berendezve”? Hogy ne csak falon lógjanak munkák vagy posztamensen álljanak?

Mészáros Zsolt: Egyértelműen. Izgalmasabb így a látvány, több inger éri a látogatót, pl. Gergely-Farnos Lilla térbe lógatott papír és vízüveg munkái között sétálva, vagy Daniela Vasiliu nagy méretű szivacsszobrai mellett állva. Kísérlet, innováció, határátlépések – ezek mindig érdekesek.

Szabó Noémi: Fontos számunkra, hogy a kiállítás kompakt egészként látványos legyen, ezért is van sok térbeli munka. A kortárs képzőművészet műfajilag nem a szobrászat-festészet-grafika hármasában mozog, hanem sokkal komplexebb és variábilisabb dolog, ami persze nagyon régóta így van, de idén erre igyekeztünk reflektálni. Például Fridvalszky Márk az installációját kvázi a mi inspirációnkra készítette, vagyis térbeli plasztikával egészítette ki a korábbi trash és absztrakt geometrikus mixben fogant kétdimenziós munkáit, mert azt gondoltuk, hogy az jobban illeszkedne ide.

Artportál: És miért rendezték hívószavak köré az anyagot? Az eddig megjelent kritikák ezek leegyszerűsítő voltát róják fel, meg hogy a kísérőszövegek nem tesznek kellő mélységben (vagy magasságban) hozzá a látványhoz…

Mészáros Zsolt: Eddig nem volt elméleti keret a Friss szervezésekor, idén először csináltuk így. Kicsit rendezni, strukturálni akartuk a műveket, hozzárendelni őket különféle diskurzusokhoz, témákhoz. Az egyes tematikus csoportokhoz (szex, közösség, identitás, emlékezet, történelem, ötödik dimenzió) szövegeket írtunk, és ezek valóban kis táblákon olvashatók a kiállító térben. Ez egy hívószórendszer, ami a látogatót is orientálja.

Artportal: Mi a jellemző a mai pályakezdő művészek jövőbeli lehetőségeire? Milyen reményeik, félelmeik, objektív lehetőségeik vannak? És meddig számít pályakezdőnek valaki?

Szabó Noémi: A művészek hozzáállása a saját pályájukhoz széles skálán mozog: a végtelen naivitástól a legprofesszionálisabb manager-szemléletű hozzáállásig minden van. Személyiségfüggő.

Mészáros Zsolt: Van, aki már most galériánál van, van aki egy foglalt házban dolgozik másokkal együtt, van aki ösztöndíjjal külföldön alkot, van aki polgári foglalkozást űz azért, hogy alkotni tudjon, és van aki a diplomamunkája leadása után soha többet nem fog ecsetet (vésőt, ceruzát stb.) a kezébe. A vállalati szféra műgyűjtésbe való bekapcsolódásának következményeként bővültek a lehetőségek, vannak cégek által alapított díjak és általuk finanszírozott programok. És hogy ki a pályakezdő? Az Amadeus programra csak egyetem alatt lehet pályázni, a Derkovits 30 éves korig nyerhető el, a Strabag-díj 40 éves korig adható…

Szabó Noémi: Rengeteg nyitott út van, viszont a piac elvárásai is elég kemények, nem is beszélve arról, hogy minden éveben rengetegen végeznek művészeti szakokon. Hosszú távon dől-e, ki, hol és hogyan marad meg művésznek.