Negyedóra a villanyegyedben: a tenyérnyi bronz korong egyik negyed-cikkelye kipúposodik, helyet szorítva négy öntött evőeszköz-villának, míg középen egy ékszernyi, mutatóját vesztett órácska méri a mozdulatlan időt. Gáti Gábor kilencvenes évek végéről való kisplasztikája egy könnyed nyelvi játék – vaskos éremformába öntve.
A hetven esztendős szobrászművész a plasztikus humor képviselője. A vízesésénél álló három nővért például vörös kémcsövek jelképezik, egy plakettre illesztett ipari vízcsap társaságában. Másik sorozatában egy tipikusan nem szobrászi témát, az árnyékot próbálja megragadni. Kiönti a sarokba állított olló, a fenyegető konyhakés, a vázában hervadozó kóró, a peckesen álló barkaág, a kinyílt szirmú tulipán, sőt, még a gyárkéményből gomolygó füst vetett árnyékát is. A kézjegy-szerű, sorjázatlan öntvény-élekkel együtt is klasszikusan nemes forma játékos párost alkot a könnyed tematikával. Igaz, Gáti az elvont absztrakció területére is elkalandozik olykor, például a sárkányrepülő-szerű rombuszépítmények vagy a gyermekinstallációnak szerkesztett dróthálók segítségével. A fő irányvonal mégis igazodik az érett Kádár-kori köztéri plasztika (vagyis a hatvanas-hetvenes évek hivatalos szobrászatának) posztmodern  folytatásához. A Varga Imre nevével fémjelezhető művészeti világhoz. Mesterségbeli profizmus, magabiztosan kezelt stíluspluralizmus a nonfigurativitástól a beszédes emlékmű-plasztikákig. Ez az a köztéri nyelvezet, ami leginkább találkozik a széles közönség elvárásaival. Kidolgozottsága meggyőző, szellemi holdudvara körbejárható. Nem azért, mert sekélyes (mitől lenne ez a játékos filozofikum sekélyes?) – hanem mert nem köti az Umberto Eco-paradigma, vagyis a nyitott értelmezés izzadságszagú kényszere. Az ötvenes évek második felében iskolázott művész más korszak gyermeke – bizonyítják ezt megrendelései, a tatabányai óvoda alumíniumcsikójától (1965) kezdve, a szakszervezeti székház diófa Leninjén (1975) keresztül, a Rákóczi szabadságharc 5000 forintos emlékérméig (2003). Semmi neokonceptualizmus – otthonos, szerethető, kelet-európai utcai plasztika. Még ha a kiállított művek között alig akad egy méternél nagyobb, akkor is.
Budapest Galéria
2007. július. 5. – 2007. augusztus 19.