Nyolcvanegy éves korában Párizsban elhunyt Avigdor Arikha festőművész és
grafikus, aki Lucien Freud és David Hockney mellett a modern realizmus
egyik legjelentősebb alakja volt. Távozásával az izraeli, a francia és a
nemzetközi kortárs művészetet egyaránt nagy vesztesége érte.
Avigdor Arikha 1929-ben született a bukovinai Csernovicban, ugyanott, ahol a költészetével ismertté vált, szintén Franciaorszába származott későbbi barát, Paul Celan is. Tizenkét évesen megtapasztalta a koncentrációs táborok borzalmait, ahonnan kiszabadulva az akkori Palesztinába került. Jeruzsálemben megkezdett művészeti és filozófiai tanulmányait egy ösztöndíjnak köszönhetően 1949-től a párizsi Ecole des Beaux-Arts-on, illetve a Sorbonne-on folytatta. Hosszabb európai utazás, olaszországi, stockholmi és londoni tartózkodás után 1954-ben visszatért Párizsba, ahol a lírai absztrakt éppen fénykorát élte. A hatás nem maradt el: a figuratív festőként indult Arikha rövidesen maga is absztrakt képeket állított ki London, Párizs és Genf legtekintélyesebb galériáiban. A vibráló vörös, fehér, de főként fekete formákból szerkesztett kompozíciókkal – fiatal kora ellenére – gyors és jelentős nemzetközi hírnévre tett szert. 1965-ben azonban gyökeres változás következett be munkásságában: érdeklődése újra a figuratív ábrázolás felé fordult, és az azt következő tíz évben természet utáni rajzokat, metszeteket és litográfiákat készített. 1967-ben a Csernus Tibort is kiállító Claude Bernard rendezett első alkalommal kiállítást új korszakának munkáiból. A festészethez – ugyancsak realista módon – csak a hetvenes évek kezdetén tért vissza. Csendéletei, utcajelenetei, önarcképei és családtagjairól, barátairól készített portréi a legnagyobb művészek sorába emelték. „Valamennyien emlékezetünkben tartjuk barátjáról, Samuel Beckettről ránk hagyott megható portréit” – nyilatkozta többek között Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszter a művész halálának hírére kiadott méltatásában. Ahogyan Arikha alkotói munkássága két egymástól élesen elkülönülő fejezetre osztható, úgy gyűjtőinek és kritikusainak is két tábora van. Míg az egyik a mai napig azon sajnálkozik, hogy Arikha hűtlen lett az absztraktcióhoz és ezzel közönségét megfosztotta a további remek alkotások élvezetétől, addig a másik tábor éppen azt értékeli nagyra, ami miatt Lucien Freud és David Hockney mellett a modern realizmus egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon.