Kovács Klaudia A lyukas zászló című független, szociopolitikai,
történelmi dokumentumfilmje, mely a kommunizmus nemzetközi
hanyatlásáról és az 1956-os magyar forradalom jelentős világkörüli
hatásáról szól – a játékfilmekkel egy kategóriában versenyezve – első helyezést nyert a Beverly Hills-i HD Filmfesztiválon.
A 96 perces alkotás az 1945-től 1991-ig tartó időszakot mutatja be és az akkori nagyhatalmak közötti rivalizálást, továbbá az 1956-os magyar forradalmat mint a kommunista rendszer későbbi hanyatlásának katalizátorát, mely egyben kiemelkedő fordulópont volt a demokrácia felé vezető úton is. Interjúk keretén belül és archív felvételeken olyan ismert politikusok szólalnak meg mint Mihail Gorbacsov, Ronald Reagan, Henry Kissinger, Habsburg Ottó, Georgiou Vassiliou, Göncz Árpád, Pozsgay Imre, Horn Gyula és Berecz János.
Kovács Klaudia az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos és a többszörös díjnyertes Kovács László operatőrök közreműködésével készítette filmjét, melyben láthatók mindkét hollywoodi legendának az ”56-os forradalomról készült felvételei is. A lyukas zászló vezetőoperatőre Kovács László volt. Ez volt az első HD filmje, ugyanakkor ez volt halála előtti utolsó munkája.
A film készítése során Kovács Klaudia rendezőnőt, producert, írót beválasztották a Panavision vállalat „Fiatal Filmesek Programjába”, melynek következtében felajánlottak számára egy Sony 900 HD kamerát, hogy azzal forgathassa le a filmjét.
A lyukas zászlónak a premierje Hollywoodban az AFI fesztiválon, a „Mérföldkövek” szekció keretén belül volt, melyet az Amerikai film intézet következőképpen kommentált: „a legjobbak között is a legjobbak ünneplése”. A premier óta A lyukas zászlót 16 fesztiválra hívták meg, ahol számos díjat is nyert, beleértve a Tiburoni Nemzetközi Filmfesztivál Arany Filmtekercs Díját a Legjobb Operatőri Munka kategóriában, ami egyedülálló a dokumentumfilm műfajában – már azért is mert a dokumentumfilm itt is a játékfimmekkel egy kategóriában versenyzett.
A filmet – nemzetközi sikerei ellenére – a mai magyarországi poszt-kommunista kormány eddig semmilyen tamogatásban nem részesítette, pedig az 50. évfordulóra az ”56-os filmek tamogatására volt külön büdzsé. Kovács Klaudia többszöri és folyamatos probálkozása ellenére sem vetítették még A lyukas zászlót Magyarországon, annak hazai premierje még nem volt, pedig a film elsődlegesen mozi és televíziós forgalmazásra készült, és az oktatásügyben taneszközként is kiválóan alkalmazható.