Mintegy 80 kulturális program közül válogathatnak azok, akik augusztus 25. és 27. között ellátogatnak a főváros-közeli mediterrán művészvárosba, Szentendrére, ahol idén első alkalommal rendezik meg a „Szentendre éjjel-nappal nyitva” fesztivált. Az események között gyerekek és felnőttek, alternatív és magas-kultúra iránt érdeklődők, valamint könnyű kikapcsolódásra vágyók is találnak kedvükre valót. Koncertekkel, táncházzal, vetítésekkel, performance-fesztivállal, irodalmi eseményekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, plein-air festészettel, fényorgiával, gasztronómiai versengéssel és tűzijátékkal várják az érdeklődőket az éjjel 1 óráig tartó ingyenes programokon. A város Budapestről rendkívüli hajójáratokkal közelíthető meg, a HÉV és a Volán bagolyjáratokat indít a hétvégén.
Ünnepélyes megnyitó:
Helyszín: Szentendre, Duna korzó, hajó állomás,
Időpont: 2006. augusztus 25. (péntek) 18 óra.
A három napos fesztivált megnyitja Dietz Ferenc polgármester, aki a megnyitó beszéd után egy óriási városkulcsot hajít a Dunába. Ezzel veszi kezdetét az éjjel-nappali program.
Kiemelt programok:
Péntek:
• 18.30 óra: a Fő téren a három napos „Irodalmi vízummal Szentendrén” című program megnyitója. Az ismert költőket és írókat a helyszínen sorsolják össze azokkal a szentendrei vendéglőkkel, éttermekkel, kávézókkal, amelyekben a 3 napon törzsasztalt kapnak, és ahol Szentendréről verset, novellát, tárcát írnak. (Vasárnap 19.00 órakor a Városháza dísztermében az itt született műveket irodalmi műsor keretében adják elő a városban és a környéken élő ismert színművészek.)
• 19.00 óra: Szobrászok Szentendrén kiállítás ünnepélyes megnyitója az Erdész Galériában.
• 19.30 óra: Fodor János rádiós-televíziós személyiség vezetésével kezdődik az Óriás szabadfestészet című program a Fő téren. 50 fiatal, idősebb, profi és amatőr képzőművész egy időben fest a Fő téren.
• 21 óra: a Fülöp-szigeteki Shirley-Dimaano francia sanzonokkal szórakoztatja a nagyérdeműt az Újművész Étteremben.
Szombat:
• 16 óra: a Fő téren táncház Domján Lajossal, a Magyar Kultúra Lovagjával.
• 20 óra: Vujicsics és Söndörgő Együttes koncertje – magyarországi délszláv zenével a Dunaparti Művelődési Házban.
• 21 óráa: a Fő tér barokk-rokokó épületeinek művészi megvilágítása
• 21 óra: Montmartre-i zenés üdvözlet André Dumas tolmácsolásában a Barcsay Múzeumban.
Vasárnap:
• 19.00 óra: a Városháza dísztermében az „Irodalmi vízummal Szentendrén” című programnak köszönhetően megszületett műveket adják elő a városban és a környéken élő színművészek.
• 20.00 óra: Musica Hungarica Gálaest a Városháza Dísztermében.
• 22.00 óra: tűzijáték a Dunakorzón.
Pénteken, szombaton és vasárnap:
A P”Art Mozi mindhárom napon játszóházzal és kincskereső kalandtúrával várja a gyerekeket!
• 22.00 órakor „Teátrum-retro” címmel a Fő téren óriás kivetítőn láthatják újra a Szentendrei Nyár legendás színházi előadásait.
VIII. Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál és Kód-installációs kiállítás mindhárom nap várja az érdeklődőket a MűvészetMalomban.
A részletes programfüzet az összes eseménnyel a www.szentendre.hu honlapon található.