Fekete Afrikában bármikor találni olyan kétségbeesett földönfutókat, akik mindent kockára tesznek a jobb jövő reményében, például utolsó fillérjeiket az embercsempészek markába szórva felkapaszkodnak egy Európa felé tartó repülőgép futóművére.
A sikeres utazás esélye közelít a nullához, az oxigénhiány és a csípős hideg rendre végez a potyautasokkal, akiknek összefagyott holttestét az alkalmazottak távolítják el a Heathrow-n vagy éppen a Charles de Gaulle repülőtéren. Sőt, van pár szerencsétlen emigráns, aki még kétségbeejtőbb körülmények között éri el az ígéret földjét: kipottyan a leszálláshoz készülődő gép futómű-kamrájából, zuhan pár ezer métert és belefúródik a földbe valahol Afrika és a célállomás között. A londoni kortárs képzőművészt, Graeme Millert az ő sorsukat izgatja. Felkutatja földet érésük szerencsétlen helyszíneit, s onnan kémleli fényképezőgépével az eget, a gyilkos légi folyosókat, ahol monoton közömbösséggel húznak el az utasszállítók. A hosszas megfigyelésekből születtek azok a körpanorámás égbolt-felvételek, amiket az Óbudai Társaskör Galériájában most megtekinthet a hazai közönség is. Miller drámai fényviszonyok között elkattintott gyönyörű, kör alakú fotóinak nagy részét az üres vagy felhőkkel szabdalt égbolt tölti ki, a képek peremén, ívesre torzulva pedig feltűnik a környező világ pár jellemzője, egy Párizs környéki hobbikert, egy fekete-erdei tisztás, egy richmondi barkácsáruház vagy éppen New York egyik külvárosa. Graeme Miller a fényképeket diavetítő segítségével posztamenseken álló műanyagtálak belsejébe vetíti. Ha a néző megemeli a föld felé görbülő égbolt-tányérokat sisteregni és búgni kezd egy kis hangszóró – Miller ugyanis nemcsak fotókat, hanem hangfelvételeket is készített a halálesetek helyszínein. A kicsiny rezonátorral felszerelt műanyagtálakat tartva a néző belebámul a gyilkos titkokat hordozó felhőkbe, miközben ujjai begyében érzi a közelben elhúzó autók zaját vagy éppen a fülemülék énekét. A drámai hatást keltő eszközök önkéntelenül is a fejlődő világ katasztrófáinak részesévé teszik a látogatót. Bár a téma inkább újságíróért kiált, Graeme Miller képzőművészként dolgozta fel, megrázó installációba csomagolva. Ugyanerről a történetről lehetett volna cikket írni a Newsweekbe vagy forgatni egy riportfilmet valamelyik angolszász hírcsatorna számára. A brit művész korábban dolgozott is a BBC-nek, de ez a típusú prezentáció, a pincegaléria sötét dongaboltozatával sokkal hatásosabb, mint a tévékészülékben pergő erőtlen képsorok. Az érzékeny installálás felnagyítja a tragikus, de a fekete kontinens számára messze nem a legfontosabb probléma jelentősségét. Miller ugyanis magára vállalta ezt a furcsa ügyet, megszállottként keresi a lezuhant afrikaiak nyomát. És ez az eszelős ragaszkodás a meghökkentő, már-már saját kézjegyként megjelenő témához a társadalmi kérdések iránt fogékony „újságíró-képzőművészet” egyik legjellemzőbb tulajdonsága.
Óbudai Társaskör Galéria
2008. február 20.–2008. március 9.