A Hayward Galéria Psycho Buildings című kiállítása a londoni nyár egyik slágerkiállítása volt. A képzőművészet és az építészet kapcsolatára koncentráló kiállítás idején Tomas Saraceno Obszervatórium Air-Port City című művének műanyagbuborékja magasodott a galéria fölé, melybe a látogatók egy vákuumajtón keresztül juthattak be, a szerencsések pedig a legfelső, ejtőzős terében válhattak részeseivé az argentín művész legújabb kísérletének. Saraceno utópisztikus munkáiban tudományos eredmények alkalmazásával kísérletezik a városi élet súlytalan struktúráinak kialakításával. A Ralph Rugoff megálmodta kiállítás legtöbbet fotózott munkája az ausztrál Gelitin kollektíva installációja volt. Az épület egyik teraszát vízzel töltötték fel, a látogatók pedig nem éppen kockázatmentesen csónakból élvezhették a naplementét. Az épület egy másik teraszán a szlovén Tobias Putrih tervezte pavilon áll, amelyben egy harminc férőhelyes mozi kapott helyet. A filmprogram építészet insprálta műveket mutat be hat alkotótól Cris Burden-től Gregor Schneider-ig. Mike Nelson két-teremnyi installációja H.P. Lovecraft emlékére egy 1999-ben készült, kevéssé ismert mű rekonstrukciója. Nelson a falakat fűrésszel rongálta meg, mintha csak egy félelmetes vadállat ámokfutásának nyomait őriznék a termek Lovecraft, a sötétség és pusztulás írójának szellemében.
A brazil Ernesto Neto struktúrája egy különös teret alkot, tulajdonképpen egy olyan szoborként is értelmezhető, melybe besétálhatunk és a harisnyaszerű anyagból kialakított organikus térben fűszerek és illatanyagok között nem csupán vizuális stimuláció éri a látogatót, hanem szinte minden érzékszervével megtapasztalhatja a művet (bár hozzányúlni sajnos nem lehet). A koreai Do Ho Suh Hulló Csillag című szobrában a művész koreai és londoni otthonainak (1 : 5 arányú) makettje csapódik egymásba, hogy az építészet eszköztárával a kulturális identitás kérdését boncolgassa. Do Hu Suh másik kiállított szobra, a Lépcsőház áttetsző textilből modellezi le 1: 1 arányban egy viktoriánus ház lépcsőházát, amely a térben lebeg. A negatív térrel való játék Rachel Whiteread emblematikus munkáit idézi. A Hayward kiállításán Whiteread is szerepel, installációja a Place (Village) több mint kétszáz babaházból áll össze, melyeket a művész csaknem húsz év során gyűjtött össze. A kubai Los Carpinteros (Az ácsok) nevet viselő művészcsoport egy hétköznapi lakás szobáit modellezi le, melyet épp egy robbanás tép darabokra. Hidegvérű tanulmány egy tragédiáról című installációjuk felfüggesztett apró tárgyaival ismét egy brit élő klasszikust idéz, Cornelia Parker Dark Matter című művét, amely egy, a brit hadsereg pirotechnikusainak segítségével felrobbantott kerti sufnit, illetve annak törmelékeit és tartalmát helyez térbe aprólékosan felfüggesztve. Michael Beutler papírból és fémrácsokból épített labirintusa szintén alibi-munkának tűnik. Néhány évvel ezelőtt a Frieze projektjeként bemutatott labirintus jól eltalált diverziónak tűnt a vásár forgatagában, találka és pihenőhelyül szolgált, a Psycho Building kiállítás részeként azonban vérszegénynek tűnik.
A tíz alkotó munkáit bemutató kiállítás címe egy 1988-ban megjelent Martin Kippenberger könyvcímre utal, ezzel a művészettörténetben jártas látogatóknak kínál kiindulópontokat. Az anyag kiegyensúlyozott, a nézők legkülönbözőbb rétegeit képes megszólítani. Saraceno és a Gelitin kollektíva nézőket bevonó munkái megragadták a látogatók fantáziáját: a kiállítás és a londoni nyár emblémájává váltak.