Az Ernst Múzeumban látható kiállítás két felől közelíthető meg. Egyrészről ott a kiállítóhely maga és annak lokális összefüggései, másrészről pedig ott vannak a kiállítási gyakorlatban megjelenő aktuális nemzetközi trendek, amik aztán természetszerűleg összekapcsolhatók a lokális viszonyokkal – ahogy ezt a kurátor (Angel Judit) máshol el is mondta.
A megfogható kiindulópont tehát az Ernst Múzeum volt, és annak helyi adottságai, története. Ez jelenik meg a kiállított művek egy részében: Dávid Ferenc építészettörténész rekonstruált alaprajzán, Csoszó Gabriella fotósorozatán és a kiállításban meghallgatható öt interjúban, ahol különböző emberek (múzeumi gondnok, volt múzeumigazgató, építészettörténész, médiakutató és művész) beszélnek a múzeummal kapcsolatos gondolataikról és tudásukról.
Ceauşescu, skanzen, melankólia
A kiállításon szereplő négy film viszont inkább a nemzetközi tematikának megfelelően került be az anyagba. Mindegyikük egy-egy hellyel vagy épületegyüttessel foglalkozik, különböző felfogásban, más-más eszközökkel. Az építészet, történelem és emlékezet; a múlt, annak valóságossága, elmesélhetősége és az épített környezet kapcsán fizikailag megfogható bizonyítéka mindegyik műnek a témája. A romániai művészpáros, Mona Vătămanu és Florin Tudor filmje egy Ceauşescu által 1981-ben lerombolt 18. századi bukaresti ortodox kolostor alaprajzát rekonstruálja, cölöpök és kötél segítségével egy performansz keretében.
Andreas Fogarasi filmje a 19. század végi, oslói skanzenről, a Folkemuseumról szól, szabadvers-szerű szövegével a valamikori valósággal foglalkozó múzeumok valódiságát kérdőjelezi meg. (És persze saját prezentációjáét is.) Josef Daberning filmje a gyerekkor helyszínének emlékeiről szóló szöveghez párosítja „elszinkronizálva” egy morvaországi városka szocialista múltat idéző képeit.
A negyedik film Ursula Mayer alkotása, Goldfinger Ernőnek és feleségének Ursulának a londoni házában játszódik. A tiszta klasszikus modernista környezetben mozgó két nő (egy fiatal és egy idős) sosem találkozik, de ábrándozó alakjuk folyton meg-megjelenik a ház különböző pontjain. A filmben minden korhűnek tűnik, mégis az elmúlt idők melankóliája lengi be.
Falmászás, masszázs, flow
Az Ernst Múzeum mai valóságával foglalkozó két mű Adrien Tirtiaux Take this Walk című térinstallációja és a Téreltérítés Munkacsoport Ernstmászás – High on Art című „beavatkozása/eltérítése”. Tirtiaux installációja révén az Ernst múzeum termeit az általa tervezett „járdán” járjuk be, miközben a művész új perspektívájával szembesülünk. Ennek a nekünk tervezett, saját szemünkben születő, élő idejű „filmnek” legérdekesebb része a konyha és az utcafronti kiállítóterem, ahol a gyönyörű ablakok önmagukban élménnyé váltak.
Élménnyel, a kint és bent, a hétköznapi utca és a kiállítás szakrális tere közötti viszonnyal foglalkozik a Téreltérítés Munkacsoport műve. Az utcán sétálók a tárlat ideje alatt ingyen bemehetnek a kiállításra egy alternatív bejáraton, az ablakon át, miután megmászták az egy emelet magasságú mászófalat, bukósisakban. A mászás élménye után, már a kiállítást is más szemmel nézik meg – a tervezők reménye szerint létrejön a Csíkszentmihályi Mihály által leírt „flow” élmény. A projekt kiállítás és közönség viszonyára is rávilágít, és egyszerre kritizálja az unalmas kiállításokat és az unalmas látogatókat.
A kissé lazán fűzött kiállítás tárgya tehát az épített tér. The Ernst is the message, vagy az Ernst maga a masszázs, a kiállítás mint élmény, lélek-masszázs – illetve mászás, to be High on Art. Aztán le is kéne mászni, hogy a „flow” élmény az utcán sétálva, az utcai jelen idejű filmünk nézésekor is folytatódhasson.
Ernst Múzeum
2010. szeptember 15. – 2010. október 24.