Az idei Design hét egyik fő eseménye hagyományosan a Magyar Formatervezési Díjkiállítása. A több éve az iparművészeti Múzeumban megrendezett, konferenciákkal és kamaratárlatokkal egybekötött esemény ezúttal a Néprajzi Múzeumban került megrendezésre.

(Nép)művészet ez?

A design kétség kívül határterülete a művészeteknek. Bizonyos tekintetben az iparművészet tárgykörébe tartozik, más szempontból a műszaki innováció területeit érinti. Ezek mellett azonban a design a kultúrantropológia számára is kutatási terület, hiszen a néprajzban „kiöltözésként” ismert folyamat jelentette azt a pontot, amikor a népművészet helyét fokozatosan átvette a korai design. A XIX. század során a kézműves termékeket az emberek fokozatosan a sorozatgyártás termékeire cserélték. A múlt század derekától a mindenkori „design” a maga divatjaival, jellegzetes tárgyaival a néprajz részét képezi, olyan tárgyi kultúrát alkot, ami a kultúrantropológia fellegvárában otthonra lel és a Néprajzi Múzeum tereinek, kiállításainak kontextusában át is értelmeződik.

Szerencsés tehát a helyszínválasztás, hisz az Iparművészeti Múzeum kincsei között egy-egy tárgy mindig akadt, ami „kilógott” a sorból. A design-gondolat egyébként is sokszor kerül konfliktusba az iparművészettel, s felmerül a kérdés: hol művészet mindez? Porszívók, tányérok, kancsók, eldobható illetve újrahasznosítható tárgyak. A néprajz azonban tárt karokkal fogadja a designt. Izgalmas felvetések bontakoznak ki a Magyar Formatervezési Díjjal párhuzamosan, az aulában megrendezett kamaratárlat, a Tárgyas ragozás – szubjektív etnográfia kiállítás során is, ahol a népművészet és design kapcsolataira világítanak rá.

Kis koncepciók, kis álmok, szabadon

A fő attrakció azonban, mint minden évben, a kétezres évek első évtizedének utolsó Magyar Formatervezési Díja. Évente megnyugodhatunk, hogy a magyar design minden válsághelyzet és nehéz körülmény ellenére él, és vannak olyan találmányok is, amik jó eséllyel keltik fel a nemzetközi fejlesztések számára is az érdeklődést, egyben idén az összegzésre is lehetőségünk nyílik. A magyar design évtizedes problémái idén sem maradhatnak elfedetlenül. A megrendelő cégek többsége külföldi tulajdonú vállalkozás, önálló „magyar” fejlesztés csak kisebb projektek esetében látható.

A magyar designerek többsége inkább hasznos kiegészítők, nagyobb koncepciókba (szülés, tűzvédelem, kerékpár-ipar) illeszkedő kisebb tárgyak tervezésére szorítkozik. Így láthatunk babaszívhang hallgató walkmant (Gepetto Design Stúdió), különleges kerékpár-agyat (Jári Róbert), italvédő biléta (Oltvai Balázs), és tűzvédelmi arcvédő maszkot. Ezek a tárgyak megoldásaikban elmések, érdekesek, Kérdéses azonban, hogy mennyiben maradnak meg a maguk prototípus mivoltában iparművészeti design-koncepteknek, és mennyire lesz sikeres majdan a gyártásuk. Képesek lesznek-e eljutni ezek a tárgyak a széles tömegekhez, ezzel teljesítve be a design-tárgy küldetését, vagy pár száz év múlva ugyanúgy különleges iparművészeti antikvitássá nemesülnek, mint a XIX. századvég megannyi, ma már megmosolyogható találmánya.

Más alkotók a kézműves iparművészet keretein belül, inkább a designt mint alkotói módszert, a letisztult, konstruktív és puritán esztétika szinonimájaként használják. A terhelésre növekvő táskával (Esztány István), a műanyag ruházattal (Póczos Valéria), a vízi temetkezéshez készült agyag urnával (Hegedűs Ágnes) azonban már a Moholy Nagy Művészeti Egyetem diploma kiállításain, nyáron találkozhattunk. A legizgalmasabb rész ezúttal is a diákmunkák során jelenik meg, amikor az alkotók  – talán életükben először és utoljára – elképzeléseiket felszabadultan, a piaci és megrendelői racionalitások szorításai nélkül valósíthatják meg. Nem véletlen, hogy a kiállítás „kabalája” az a kis béka, amit Koroknai Máté készített a MOME Design stúdiójában egy állatalakokat formázó porszívócsalád részeként.

Versengő grafikusok

A kiállítás jelentős részét képviselik a grafikai projektek. Az utóbbi évtizedben a legradikálisabban a tervezőgrafika területe alakult át nem csak hazánkban, hanem a világon is. Több mára önálló szakma, a nyomtatott grafikus, számítógépes és játékgrafikus, médiagrafikus nőttek ki belőle, így a „vizuális design” mára határait feszegeti. A könnyen hozzáférhető számítógépes programok nem pusztán az előállítást forradalmasították, de a szakma mögött lévő oktatási szerkezet is radikálisan átalakult. Jelenleg számos helyen van grafikusképzés hazánkban is, így immár talán ez mutatkozik az első olyan területnek a designban, amit teljes egészében a piaci verseny határoz meg.

A túlkínálat miatt a megrendelők is válogathatnak a jobbnál jobb grafikusok között, és az iskolák is kénytelenek kielégíteni a diákoktól jövő minőségi követelményeket. Mindeközben a fiatal generációk minél „piacképesebb” kiképzésében érdekeltek, feloszlani látszanak a korábban érvényes „monopóliumok”, amik iskolák, mesterek és stílusok köré szerveződtek a magyar grafikában. A trendek, műhelyek, mesterek és tanítványok számában is bővelkedhetünk. Találunk az egészen letisztult typográfiai alapú vizuális designtól a bonyolult és díszes arculattervekig mindent. Az Artportál számára külön említést érdemel, hogy lapunk grafikusa, Böhm Gergely is a díjazott alkotók közé tartozik idén. (Könyvébe itt lehet belelapozni.) Gratulálunk neki.

Bőség földje?

A másik olyan terület, ahol mind a művek, mind az alkotók száma, a bőség zavarát kínálja, a textilművészet. Hazánkban az utóbbi pár évben végleg lezárult a felzárkózás a „nyugati divatkultúrához” – jelentsen ez bármit is. A textil esetében a konfekció világmárkák megjelenésével párhuzamosan, a 2000-es évek elejére végleg felszámolódott a korábban meglévő magyar textilipar.  Romjaiból azonban kis manufaktúrák nőttek, közülük számos a nemzetközi piacon is képes volt megerősödni. Mára a fiatal textilművészek számára korántsem lehetetlen, hogy megéljenek a minőségi, igényes „haute couture” munkákból.

A magyar manufaktúrák mindemellett viszonylag olcsón is dolgoznak nyugati társaikkal összehasonlítva, ezért képesek egy köztes és manapság rendkívül divatos átmenetet kínálni a több szempontból is kifogásolható pret-a-porter tömegcikkek és a megfizethetetlen divatmárkák között. A textilművészetben a grafikához hasonlóan ma már az iskolák között is lehet válogatni, színvonalas képzést több iskola is nyújt.

Az évtized utolsó Magyar Formatervezési Díj kiállításán azt mondhatjuk: az évtized elejének se túlzott derűlátása, se pesszimista képei nem igazolódtak be. Nem ment végbe a design egyéb területein biztató változás, így a szilikátdesign és a formatervezés még mindig törékeny és kiszolgáltatott helyzetben van, a belsőépítészet és bútortervezés meg szinte jelen sincs a palettán. A grafika és textil azonban képes volt kifejleszteni a maga piacát, s a magyar design ezeken a területeken újra képes sajátos, egyedi műveket alkotni. Jövőre az összegzés helyett reméljük az új évtized új lehetőségeiről számolhatunk be ősszel, a Magyar Formatervezési Díj 2011-es kiállításán.

Néprajzi Múzeum
2010. október 4. – 2010. október 22.