Kovács Budha Tamás 2009 óta kizárólag csoportban dolgozik, konkrétan a Gruppo Tökmagban, amit Tábori Andrással közösen alapítottak, és mivel András a beszélgetésünkön nem tud jelen lenni, Tamás azt kéri, ne fényképezzem le őt a nemrég nyílt kiállításban, hiszen azt együtt csinálták. Mint ahogy szinte minden mást is.

Jobb kettesben dolgozni, mint egyedül?

Hú, hát ez a legeslegjobb dolog a világon. Főleg ha képzőművész vagy. Ugye nincs munkahelyed, nincs főnököd, nincs semmi, ami beszabályozzon, ezért aztán nagyon el tudsz csúszni időben vagy gondolatiságban. De ha meg tudod beszélni az ötleteidet valakivel, akivel egy hullámhosszon vagytok, akkor kiderülhet, hogy jó-e vagy rossz az, amire gondolsz, amit csinálsz. Andrással még 2003-ban találkoztunk egy utcai urbánus kiállításon. Egyébként mind a ketten intermédiát és festészetet tanultunk, aztán ugyanannál a galériánál voltuk három évig (ami azóta megszűnt), és mind a ketten azt gondoljuk, hogy nem muszáj kizárólag azt csinálni, amit tanultunk, hanem lehet más dolgokkal is foglalkozni. Mászkáltunk az utcán sokat, együtt fotóztunk, és elkezdtünk közös projekteket kitalálni.

 

Mivel foglalkozik a Gruppo Tökmag?

 

A Gruppó Tökmag könyvkiadónak indult. Underground könyveket adunk ki, limitált szériában. Két nagyobb könyvet is – egy 150 és egy 70 oldalasat – megjelentettünk, és ezeket európai szinten terjesztjük.

 

Európai szinten? Ez elég komolyan hangzik.

 

Az úgy működik, hogy vannak ilyen underground könyvesboltok külföldön, ahol többnyire kizárólag fanzinokat árulnak, azaz limitált szériás (50–100 db-os) fénymásolt vagy házilag gyártott kiadványokat, illetve underground művészek saját kiadású dolgait. Ezeknek a boltoknak az a lényege, hogy te bevihetsz oda bármikor bármit, és azok, akiket ez érdekel, azok meg megrohamozzák a boltot. Ami mondjuk évente olyan 100 embert jelent. A két komolyabb könyvünk közül az egyik, a Beton és én című az európai konceptuális graffitivel foglalkozik, 22 művész van benne 8 országból. Főleg városokon kívüli épületekben, elhagyott gyárakban, laktanyákban készült alkotásokat mutatunk be. A könyvet kb. 16 országban terjesztjük – 500 darab készült belőle, szóval nem egy nagy széria. Amikor utazunk körbe a világban a saját projektjeink kapcsán vagy valamilyen residency programon keresztül, úgy szervezzük, hogy ezeket az underground könyvesboltokat is útba ejtsük.

 

Magyarországon van ilyen könyvesbolt?

 

Hát igazából csak egy van, vagy inkább volt, mert nemsokára az is megszűnik. Korcsmának hívják, ez egy pici kis könyvesbolt Budapest szívében. Bár végül is a Printa is hasonló, ami talán az első concept store Magyarországon. Én régóta dolgozom velük, és talán miattam kezdtek el ilyeneket terjeszteni.

Ez a füzet, ami ehhez a kiállításhoz készült, aminek kapcsán most beszélgetünk, szintén egy ilyen underground boltba szánt termék? Szóval ez nem egy katalógus?

 

Ebben a füzetben benne van a kiállítás koncepciója, de a nagy része tulajdonképpen egy kifestőkönyv. Azoknak a palackoknak a képeit lehet benne kifesteni, amiket a projekthez összegyűjtöttünk. Úgy jött ez az egész ötlet, hogy lakótelepi kultúrával foglalkoztunk évek óta, szisztematikusan. Nekünk minden munkánk valahogy az utcán talált dologból lesz. Dokumentálunk, fotózunk, ezt-azt gyűjtünk, és ezekből készítjük az alkotásainkat. Például nemrég volt Berlinben egy kiállításunk, amin lakótelepi firkákat kötött pulóvereken jelenítettünk meg. Nem graffitiket használtunk alapmintának, hanem olyan naiv rajzokat, amiket időnként falakra szoktak felfújni. A divattervező barátnőm megtervezte, és az anyukája megkötötte. Ami született, az tulajdonképpen egy urbán camuflage: ha ebben a pulóverben beáll az illető egy fal elé, kitakarja ugyan, de a kitakart rész meg is jelenik a testén.

 

Mi a célotok ezekkel a pulóverekkel? Hogy sokan megvegyék?

 

Nem. Ez a pulóver műtárgy. Mint egy olaj-vászon kép. Plexidobozban lesz megvásárolható.

 

És hozzátartozik a történet is? Az, hogy hogyan született?

 

Így van. Egyébként öt pulóver készült el, mindegyik más mintájú. A NextArt galériában lesznek kiállítva januárban.

Visszatérve erre a mostani kiállításra, amit a színes üdítőitalok köré szerveztettek – ezt is a lakótelep-tematika ihlette?

 

Igen. Ahogy mászkáltunk, felfigyeltünk arra a rengetegféle üdítőre, amiket ezekbe a házilagos kialakítású lakótelepi kisboltokba szállítanak. Ott vannak a garázsboltok, előttük meg a bepakolásra váró 2 literes, 99 forintos üdítők, fantáziadús nevekkel: Dino Dini, Apple waterrrr, Funny Bunny, ilyenek. És elképesztő színekben kaphatók: UV-zöld, nagyon durva kék, rózsaszínek…Egyébként van egy barátunk, aki egy műanyag-palackozóban dolgozik, és vele is sokat beszélgettünk erről régebben. Aztán egy idő múlva elkezdett formát ölteni a dolog, megpróbáltuk kitalálni, mit lehetne csinálni ebből. Végül is képzőművészek vagyunk, rengeteg képet festettünk az életünk során – mi lenne, ha elkezdenénk festeni ezekkel a színes folyadékokkal…?

 

Vannak halvány akvarell-képek a kiállítás egyik falán elmosódó palack-ábrákkal. Csak nem ezekkel az anyagokkal készültek?

 

Dehogynem. Üdítőitallal vannak festve. Fotódokumentációt is csináltunk a készítés folyamatáról. Ezenkívül a bemutatott színes folyadékokhoz hozzárendeltük a megfelelő CMYK színeket… Egyébként augusztus végétől működik majd az új website-unk, a tokmag.org, oda tesszük majd fel az összes ilyen dokumentációs munkánkat. Amint látod, az általunk begyűjtött üdítős palackok, nem jelennek meg a kiállítótérben, csak a beltartalmuk. Kerestünk egy olyan palacktípust, ami nem idéz fel semmit, nincs emblematikája, nem hasonlít semmi ismert termékre, és ebbe a neutrális üvegbe töltöttünk át mindent.

Mert nem szerettetek volna akaratlanul se reklámot csinálni ezeknek a borzasztó üdítőknek…?

 

Nem innen közelítettük meg a dolgot. Persze, rengeteg „E” van az ilyen italokban, ez meg is jelenik a kiállítás címében, de mi igazából arra koncentráltunk, hogy ezek a folyadékok tudnak festékként is funkcionálni.

 

Szóval a kiállítás nem jelez egy zöld fordulatot a Gruppo Tökmag életében, hanem egy szépen végiggondolt és kivitelezett ötletet?

 

Igen. Én ugyan nem nagyon fogyasztok ilyeneket, de nem is zárkózom el előlük. Előfordulhat olyan helyzet, hogy az ember megiszik egy ilyet – mert megkínálják, vagy mert csak ennyi pénze van. Simán. Mi csak felhívjuk a figyelmet arra, hogy ha kisiskolás vagy, és nem vittél festéket az órára, használhatsz mondjuk „kiwi” üdítőt is, kombinálva naranccsal vagy meggylével… Így is lehet nézni. Meg úgy is, hogy húha, ennyi festéket megiszok?