A Szépművészeti Múzeum esti programjai eddig valahogy felderítetlen foltok maradtak a kulturális palettán, vagy összekeveredhettek a fejekben az állatkert nyári jazzprogramjával, földrajzi alapon. Bár az internetszerte kb. 2005-ig visszakereshető ajánlók tanúsítják, hogy hasonló rendezvények eddig is voltak (annak, aki kifejezetten kereste őket), a megújult Múzeum+ idén szélesíti a vendégkört.
A cél érdekében nemcsak a némi dialektusos ízzel megfogalmazott „hosszított nyitva tartással” operál, de népszerű témákat keres, guszta plakátot terveztet (a Gasztro csillogó zöldjére muszáj felfigyelni a villamosmegállóban), sőt szerves anyagot engedélyez a kiállítótérben. Például lekvárt, piskótát, reteklevelet, articsókaszirmot, utóbbit nőnapkor maga Mautner Zsófia tépkedte bele egy zacskóba. A reneszánsz csarnokban a Cola di Petruccioli-féle erények a káposzta- és krumplinyomdával boldogan tapicskoló felnőtt emberek láttán biztosan összecsapnák a tenyerüket, ha szabad lenne a kezük – mi sem demonstrálja jobban, hogy a művészetek világában bármi megtörténhet.
Minthogy a legutóbbi Múzeum+ programja a konyhaművészet körül forgott, mégsincs semmi meglepő abban, ha egy ilyen estén kiderül, a művészettörténetben még az is alma, ami nem alma, illetve, ha nincs kanál, akkor nem a Mátrixban vagyunk, hanem nyakig a spanyol barokkban. Ezen kívül a belépő mellé borkóstoló és elfogadható árú büfé jár, a háttérben egy kis „mi bajunk lehet” jazzel. Sokan el is időznek a Márványcsarnokban, és amíg elmennek borért, valószínűleg lemaradnak róla, hogy odafönt majdnem szó szoros értelmében hullik a manna.
A kínálatban tárlatvezetés szerepel gasztrobloggerrel (nem olyan, amilyennek képzeltük), valamint tárlatvezetés szakemberekkel (tátott szájjal bámulunk), rossz döntés nincs. Igaz, először egy kb. négy-ötszáz fős tömegben állva nehéz bírni cérnával, ahogy az egyébként nagyon kedves Mautner Zsófia egy hevenyészett installáció részeként vietnami fahéjat használ mutatópálcának, kempingasztala fölött egyensúlyozva articsókát hámoz és bemutatja, mi az a szerecsendió. Vagyis ami sok, az sok. Mikor műtárgyvédelmi okokkal magyarázva a lépést továbbállunk, egyenesen Deme Edina megbűvölt csoportjába futunk, és elérkezik a kiváló minőségű szellemi táplálék ideje. Kiss Angéla korábbi vezetését többek között a gyümölcsök hierarchiájáról a celeb-téma miatt sajnos csak részlegesen hallgattuk meg, ám a Bort, búzát, békességet! című túra bőségesen kárpótol.
Elgondolkodhatunk, milyen kultúrnövénnyel lenne meghatározható mai korunk, és hogy mostanság mi is lenne a mi kulturális ételünk. Illetve, hogy a földszinten kapható burgonyasziromban sült pulykamellnek, tzatzikinek vagy „macaron-alapú” desszertalakzatnak valójában mi köze mindehhez? Vallási szimbólumok ismeretével, művészettörténeti érdekességekkel leszünk gazdagabbak, a pászka és az Oltáriszentség egybefonódik a kultúrtörténettel, evőeszközök elterjedésének ideje, a hófehér asztal jelentősége és egy sevillai refektórium említése késztet továbbgondolni a hallottakat. A séta végén már vagy negyvenen követjük áhitattal Edina mutatóujját Az emmausi vacsora részletei fölött, mert időközben egyre többen csatlakoztak – talán azok, akik megunták a lila ízéről csak érintőlegesen szóló foglalkozást és a marcipán-gyurmázást.
Odalent az előrelátóan az oszlopfők fölé helyezett pultokon összegyűlt használt műanyagpoharak, kóstolópálcikák és szalvéták tucatjai mutatták, hogy a divatos tematika nőnapra bejött, vagyis a Múzeum+ valószínűleg kiemelkedő látogatottságot produkált. Mielőtt kiakadnánk a tömegen, amelyik nem találta a szemetest (nem feszegetve, hogy esetleg nem is volt), fontosabb a lényegre koncentrálni. A magyar múzeumi gyakorlatban ritka vállalkozás elvitathatatlan érdeme ugyanis, hogy a múzeumok egyetemes küldetését hónapról hónapra extra energiabefektetés árán igyekszik teljesíteni, és ez úgy kell most, mint egy falat kenyér.
Márciusban bizonyára sokan jöttek be olyanok, akiknek a Chili & Vanília volt a hívószó, vagy akik csakis különleges okból keverednek egy képtárba (például egy nő kedvéért, vagy ha egy mozi túl snassz lenne), neadjisten maguk a képek csak másodlagos vonzerőt jelentettek számukra. Ha közülük egy páran belebotlottak Edinába (vagy Angélába, vagy a többi munkatársba), mostantól egész biztos több bizalommal lesznek a kiállítások iránt. Ha a Szépmű továbbra is vállalja a rumlit, ami velük és a többiekkel jár, jó eséllyel folytatódik a sikerszéria, legyen a kulcs villámrandi, ékszerkészítés vagy articsóka szív, vezessen az út akár gyomron át. A Múzeum+ előjele: pozitív, csak győzzék terítékkel.