A román apától és francia anyától származó Eugen
Ionescu alias Eugéne Ionesco születésének centenáriuma adta az apropót Ileana
Pintilie valamint Szekernyés János kurátor számára, hogy Az abszurd a vizuális
művészetekben címmel tisztelegjenek emléke előtt. Erre félszáz olyan Temes
megyei alkotót kértek fel, aki valamiféle affinitást mutatott a témakörrel.
A kortárs csoportos tárlatot először Temesváron mutatták be,
jelenleg szeptember közepéig Budapesten látható a Román Kulturális Intézetben,
következő állomása pedig Szeged lesz.
A kollektív kiállítás emblémája egy rinocérosz-fej lett,
utalásul Az orrszarvú című színdarabjára. Ezt a művét Iosub Sorin: Vastagbőrű
című meseszerű állati „mellképe” avagy Mercioiu Popa Liliana tragikusan
groteszk „csendélete” képviseli, az állítólagos potencianövelő hatása miatt
tömegesen levágott, véres testrészek morbid látványával. Abruda Traian viszont
naív öniróniával inkább lángot lehelő szarvasmarhát pingált gyermekrajzok modorában,
„Mekkora ökör vagyok!” felkiáltással, Bodnariu Gabriel kérődző tehenet állít
szembe egy modern üzletasszonnyal, akinek az arcára nyers marhaszívet applikált
reliefszerűen, míg Tomici Ilin Adriana akár frappáns cirkuszi plakátnak is
beillő akril kompozícióján egy elefánt zongorázik az ormányával. Ha már az
akrobatikus mutatványoknál tartunk, Gingiu Viktor: Spiritusz című batikján a
preparált bikafejet szobortalapzatra emel
egy levágott kéz – egyenrangúan a szintén méregzöld emberi
büszt mellé -, a levegőben bontott csirke kalimpál kopasz szárnyakkal és
lábakkal, a kifeszített drótkötélen pedig piros parókás bohóc egyensúlyoz a
velocipéden. Hasonlóképpen szürreális vízió Raducan Constantin : Miracle Square
című pasztellje Temesvár régi barokk főteréről, sejtelmes holdfényben, amelyen
előtérben emberlábú hal sétál, neonreklámként világít a fogadalmi pestisoszlop
csúcsán a Szentlélek háromszögbe zárt Istenszeme, román trikolór leng a székesegyház tornyán, fölötte pedig üstökös
húz hosszú fénycsóvát maga után…
Az abszurd drámaíró maga is szívesen rajzolt, sikerrel
illusztrálta saját műveit. Noha ezek nyomtatásban is sorozatosan megjelentek,
őmaga szerényen nyilatkozott ilyenirányú próbálkozásairól: „Valahányszor egy
mester műve előtt állok, egy régi, be nem teljesedett vágyat érzek magamban,
azt, hogy fessek… Hogy festővé váljak, még ha oly kicsivé is… Ez boldoggá tenne!…
Megkíséreltem rajzolni, rajzaimat kifesteni. Az eredmény siralmas volt!” Ezt az
alkotói oldalát a tárlat bejáratánál egy szecessziósan dekoratív
ceruzavázlatának fotokópiája képviseli, amely számomra a román folklór florális
mustráit idézi. Ám a stilizált életfa ágainak végein a „virágok” tulajdonképpen
maszkok: lefelé vagy felfelé fordított háromszögek, szemből vagy profilból
stilizált emberi arcokkal. Némi fantáziával lehetnének akár a szelek szárnyán
levegőbe emelkedett, magasban röpködő papírsárkányok is. Ionesco szűkebb
pátriáját, az olténiai szőnyegek mintáit variálja a rangidős mester – Nutiu
Romul – és a harmincas ígéret – Scurtulescu Sorin – organikusan absztrakt
piktúrája, míg nőies lírával teszi ugyanezt a negyvenes Savescu Gianina a
Csalóka ábrándokkal, a pályakezdő Ruja Rodica pedig a Mélabúval. A székek
egyfelvonásosára reagál a maga eszközeivel Galis Petru: Befejezetlen festménye
olajban vagy Tasi József István fából és papírból kombinált négy lábú
plasztikája. Rangjukat vesztett királyok groteszk figuráit rekonstruálja
Ionescu Reghis Doina vegyes technikájú alkotása akárcsak Toma Claudiu
enkausztika-finomságú olajképe. Angol nyelvkönyvének mesterkélt szövegei adták
A kopasz énekesnő alapötletét, Tulcan Elena Minosora viszont Bábel tornyának
bibliai nyelvzavarával utal globalizálódó világunkra.
A hatvanas évektől a kézírás dekorativitását gyakorolja
régi, megsárgult családi fotókon Ciprian Radovan avagy újabban Bolog-Bleich
Oana. A vakrámákkal űz színe-fonákja játékot Gaspar Matei a mértani absztrakció
szigorával és Lihor Laza László, mindehhez próbabábukat és porcelánbabákat
társítva. Ionesco kor- és pályatársai közül Franz Kafka jut eszembe Varga Luigi
István: K asszony ura és K úr asszonya kontúrvonalakkal jelzett páros bronz
profil-plasztikájáról, míg Federico Fellini : Satyricon filmjéből a vak asszony
arcélét villantja fel Sida Cristian lendületes gesztusfestészete. Jakabházi
Sándor : Kút a deltában címmel az ösztönösen firkált vonalgubanc és a
vonalzóval húzott egyenesek, továbbá az üresen hagyott alap és a festékkel
mázolt foltok ellentéteit állítja szembe elegánsan vegyes technikájú
kompozícióján. A bronz szerelmese a hetvenes Szakács Béla, aki most mívesen kiképzett
és patinázott felületű angyal figurájának a Felszárnyazott címet adta
szellemesen, míg nyers alapanyagokkal operál a fiatal Menczel Linda Saskia,
amikor robbanástól agyongyötört valódi rézlövedéket helyezett faragatlan
gránittömbre, hogy Szarajevó nevében korunk háborúskodásainak értelmetlenségére
figyelmeztessen plakatív harsánysággal. A másik végletet képviseli a negyvenes
Kelemen Gábor, aki néger törzsi fafaragásokból ihletődve készít groteszk
dekorativitású maszkokat, a sötét alapon fényes fém berakásokkal, Mono-Logos
illetve Mono-Tonus szójátékkal és ezzel korántsem teljes a felsorolás…