Nem meggyőző Kicsiny Balázs kiállítása, annak ellenére, hogy alaposan tervezett, és – kívülálló szemmel – hibátlanul kivitelezettnek tűnik. A tárlat gerincét a pannonhalmi Arcus Temporum fesztiválon is látható installáció adja: pepita metlakit imitáló, kör formájúra vágott linóleumon 12 asztalt helyezett el a művész körben. Az asztalokon egy lavór (szürke), egy szivacs (sárga) és két fekete, „üzemi” analóg óra található. A falon Arany János: Ágnes asszony c. balladája olvasható. A kiállítást megnyitó performance-ban tizenkét nő állt a körbe az asztalok mellé, és mosni kezdte az órát, majd a mutató járásának megfelelő irányban átadta a mellette állónak – ez történt pár percig. (Ne ejtsünk szót most arról, hogy a pannonhalmi Millenniumi Emlékműben Aba-Novák freskója alatt vajh milyen hatást kelthetett ez a mű.)
Konceptuális illusztrativitás – ha én is meg akarok felelni Kicsiny Balázs „egyszerű bonyolultságának”. Lehet-e egy szimbólum triviális? Sokféleképpen értelmezhető (sőt, ezt a rejtélyt fokozza a kiállítás további két szakasza, egy rajzciklus és a videoinstalláció is), például fölvetődhet az idő „vizsgálgatásának” „szimpla” szándéka is (ennél több nem mutatkozott), de  gondolhatunk a narrativitás vizuális megjelenítésének vizsgálatára (három forma, háromféle kontinuitás stb.). Akár. Az Arany-ballada fölbukkanása viszont rettenetes – közhelyszerűsége bántó éllel vág (vicces se’).
A rajzok az idővel kapcsolatos víziókat ábrázolnak. Irónia és komolyság határán van a széria, egyszerre késztetett elragadtatottságra és távolságtartásra is. Ha a stílus nem is, de a kompozíciók XIX. századi ősképekből táplálkoznak, romantikus szimbólumok tömkelege vonul el előttünk: lakat, Szaturnusz, szántás, méhkaptár, és persze az óra! Meg az órásmester irodalmi analógiái. Kicsiny keveset foglalkozik a rajzokon az önmagában való vizualitással: nem túl nagyigényű, meglehetősen keresetlen a stílus; ez bántóan interferál a mondanivalók összetettségével.
Gazdag kiállítás, sok munka és sok gondolat.