2006. december 12-én, kedden 17 órakor nyitja meg Nézőképek című sorozatának második tárlataként Dobos Gábor fotográfus kiállitását az Oratóriumban és a Szoborcsarnokban a Fővárosi Képtár.A Fővárosi Képtár 2004-ben indított „Nézőképek” című sorozata a „fotográfiai emlékezetből” hívja elő a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar művészeti szubkultúrájának eseményeit és mindennapjait. Elsőként Pácser Attila (1953), a nyolcvanas évek underground világára fókuszáló képeit állították ki. Dobos Gábor (1947) tárlatán most egy olyan különös látásmódú, szuverén alkotót mutatnak be, aki a hatvanas-hetvenes években a független fotó és filmművészet szinte minden jelentős vállalkozásában – többek között Háy Ágnes, Ajtony Árpád, Halász Péter, Erdély Miklós, Donáth Péter és Hajas Tibor műveiben – alkotótárs volt.
Életművének feltárása közel négy éve folyik. A művész lánya, Dobos Édua eddig több mint kétezer negatívot digitalizált és rendszerezett. Filmjeit és filmtöredékeit a Balázs Béla Stúdió 2002-ben mutatta be – Kodolányi Sebestyénnek köszönhetően a filmanyag ez alkalomból modern hordozókra került. A Fővárosi Képtár kiállítása és a hozzá kapcsolódó katalógus a feltáró munka mostani állapotát rögzíti. Nem lehetett szándék az életmű teljes és reprezentatív feldolgozása. A többféle hordozón bemutatott válogatás azonban támpontokat és bőséges forrást nyújt az elmúlt évtizedek kultúráját kutatók számára is, mivel az oeuvre számos leágazása a korszak meghatározó eseményei és alkotói felé vezet. A munkák egy része felfedezés lesz azoknak is, akik a szerzőt, Dobos Gábort munkatársként, vagy barátként közelről ismerték.
Bővebb életrajz Dobos Gáborról a Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus Kállai Ernő-ösztöndíjasok beszámolója oldalon:
http://www.lektoratus.hu/osztondijak/dobos05.html