A Műcsarnok most akkor kérdőre vonta a hazai kortárs színteret: Na, mi van? A kamaszosan idétlen kérdés mögött az összegzés, a rendcsinálás és a keresztmetszet vágás világos igénye tapintható ki, miközben a hangütés távol tartja a tudományos összefoglalók és az ünnepi seregszemlék precíz mérlegkényszerét.
Marad tehát egy kötetlen válogatás, az antiklasszikus művészetet képviselő, zömében fiatal alkotók frissebb munkáiból. Az alaphangot a SZAF, vagyis a szájjal és aggyal festők „világszervezete” adja meg, ami az ízléstelen névválasztástól függetlenül a kereskedelmi igényeket kielégítő tucatművészetnek üzen hadat. Ez alkalommal egy múzeumnak elkeresztelt furnérépítménnyel, amelyet belülről egy magányos diszkógömb, kívülről pedig ironikus falfeliratok díszítenek, például, hogy mosd ki a pénzed a művészetemmel. Hasonlóan a mívesség és a piac-ellenesség vezérli Kaszás Tamás Tibort, aki egy erdei táborba illő paraván-rendszert épített, aktivista babérkoszorúval körítve a forradalmi munkásmozgalmat, Buddhát és a kis Jézust. Ide kéredzkedik még az idősebb (és komolyabb) generációt képviselő Bukta Imre, aki egy falusi öregasszony halála kapcsán elmélkedett a vidéki élet tévéközpontúságán, vályogtéglába burkolt monitorok és sárral kitapasztott parabolaantennák segítségével. A nyers barkácsjelleg besugározza az egész tárlatot, annak ellenére, hogy jó pár kimunkált alkotás is helyet kapott benne. Például a Societé Réaliste márka-projektje vagy Szíj Kamilla szerzetesi alázattal megrajzolt óriás rajzai, amiket mágneses erővonalakként hullámzó grafitvonalak borítanak el. De szerepelnek Lakner Antal legújabb installációi is, a fölösleges fogyasztást és az ipari dizájnt egyesítő gépezetek. Ezúttal Lakner a metróközlekedés színterét alakítja át extrém sportpályává, földalatti szörfdeszkával és mozgólépcsőn bevethető tornapaddal. Steril, profi és szórakoztató, akárcsak az animációiról ismert Csáki László fotói vagy a Kis Varsó saját halálát hirdető, kapcsolgatható fényfelirata. A Na, mi van? tárlat a szakmai körökben népszerű, főként installációkat építő fiatal művészek meglehetősen alapos seregszemléje, kiegészítve pár hozzájuk társítható, éltesebb korú kortárs alkotóval. A munkák kicsit fésületlenek (vagy hogy a legjellemzőbb nyersanyagnál maradjunk), kicsit gyalulatlanok, néha bölcsek, néha éppen hogy ostobák, nem túlvállalósak, de becsületesek.
Műcsarnok
2008. június 21.–2008. augusztus 31.