Valószínűleg az eddigieknél is nagyobb szenzációt jelent majd a Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában című időszaki kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A világ 19 országának csaknem 100 gyűjteményéből kölcsönzött, mintegy 400 műtárgyat bemutató nagyszabású tárlatot szombaton este Ő királyi Felsége, Henri, Luxemburg Nagyhercege, Sólyom László köztársasági elnök és Paul Crossley, a londoni Courtauld Institute of Art professzora nyitotta meg. A Szépművészeti Múzeum új épülete átadásának centenáriumára rendezett kiállítássorozatba illeszkedő tárlatot a szakma egy része máris minden idők legnagyobb magyar muzeológiai vállalkozásának nevezi.
Annyi máris bizonyos, hogy a június 18-áig nyitva tartó kiállítás nem egyszerűen a Tavaszi fesztivál rangos eseménye, hanem nemzetközi szakmai figyelmet érdemel, hiszen annak a nemzetközi kutatómunkának a fontos állomása is, amely az 1400 körüli időszak, az internacionális gótika, a quattrocento kezdete történelmi, kultur-, művészettörténeti jelentőségét tárja föl. Az utóbbi néhány évben Európában, az Egyesült Államokban sorozatban születtek nagy, a korszakot feldolgozó kiállítások. A legfontosabbak közé tartozik például a londoni Victoria and Albert Museum 2003-as tárlata, a Gothic for England, a párizsi Paris 1400, majd az 1400 körüli burgundiai művészetet áttekintő dijoni bemutató, s a Berry hercegek műpártolását elemző bourges-i kiállítás. Tavaly a New York-i Metropolitan Museumban láthatták az érdeklődők a IV. Károly korát és a prágai Luxemburg dinasztia történetét feldolgozó tárlatot, amely éppen most Prágába érkezett. A budapesti tárlat gondolata megelőzött másokat: 1996-ban Roland Recht és Marosi Ernő professzorok dolgozták ki ennek a korszaknak a bemutatására a nagyszabású tervet (Reformatio Sigismundi). Ezt a tervet fejlesztette tovább Takács Imre és stábja 2003 őszétől, keresték hozzá a nemzetközi együttműködés lehetőségét egy tavalyi konferencia megrendezésével is. A tárlat másik előzménye az az 1987-es Zsigmond-kiállítás, amelyre a Budapesti Történeti Múzeumban került sor, meglehetősen szerény keretek között.
Az új Zsigmond-kiállítás alighanem az első olyan, a legutóbbi évek nagy kiállításainak a sorában, amely több éves kutatómunka után jött létre, kiváló bizonyíték rá, hogy nemcsak nem ad hoc, vagy éppen miniszteri ajándékként kapott kiállításokat lehet nyitni Budapesten. A költségeket a magyar és a luxemburgi kormány egyenlő arányban fedezte (1-1 millió euró), a szakmai előkészítés viszont kifejezetten a magyar kutatók érdeme. És nyilván a vállalkozás rangját bizonyítja az is, hogy a legrangosabb intézmények sem zárkóztak el a kölcsönzéstől, a szomszédos országok, Szlovákia, Románia, Horvátország kifejezetten nyitottnak bizonyultak – ennek (no meg annak, hogy Prágában éppen Zsigmond édesapja, IV. Károly korát bemutató tárlat látható) a fényében még érthetetlenebb persze a megkeresett cseh múzeumok visszautasító magatartása. A végeredmény, a lebilincselően izgalmas összeállítás (s az azt kísérő, tudományos igényű, a rangos Philipp von Zabern kiadónál magyar, német és francia nyelven megjelenő, 750 oldalas katalógus) így is meggyőzően reprezentálja, milyen szoros kapcsolatok fűzték akkor az országot Európához. Sohasem fordult ezután elő többször a magyar történelemben, hogy a magyar király német-római császár is egyszemélyben. Identitását nem adta föl, inkább hangsúlyozta, például jellegzetesen magyaros, keleties hosszú szakállával.
Héjjas Pál építész, az installáció tervezője mintegy gótikus belső terek együtteseként építette föl a tárlatot. Külön teret kaptak például az aacheni aranykincsek, melyek érzékeltetik, hogy Zsigmond fél évszázados uralkodásának kultúrája mélyen gyökerezik az Anjou-korban, Nagy Lajos uralkodása utolsó két évtizedében. Fontos súlypontként jelenik meg a portréfestészet, amely Zsigmond számára politikai jelentőségű volt. A Louvre-tól két eredeti Pisanello-rajzot sikerült kölcsönözniük a rendezőknek, és kölcsönkapták azt a rajzot, amely együtt ábrázolja Zsigmondot, Palaiologosz János bizánci császárt és Pomerániai Erik dán királyt, akik egyetlen egyszer, 1424-ben, Budán voltak együtt, a rajz tehát aligha készülhetett másutt. Külön fejezetet kaptak a budai vár gótikus szoborleletei, ahogyan a sodronyzománc is, amely Magyarországon hihetetlenül magas szintet ért el akkoriban, ahogyan azt a Szent László herma – Varga Péter mesteri restaurálásában – mutatja. Zsigmond 1408-ban alapított Sárkány-rendje is külön, izgalmas fejezetként jelenik meg.
A Zsigmond művészetpártoló tevékenységét bemutató fejezet a kor nagy magyar festője, Kolozsvári Tamás garamszentbenedeki Kálvária oltárával indul, s olyan művekkel folytatódik, mint a két női szentet ábrázoló, Barkáról származó faszobor, a nagydisznódi ereklyetartó, Selmecbánya város bírósági jegyzőkönyve, a kassai ereklyetartó oltár. Persze ugyanaz a kvalitás jelenik meg a tárlat korábbi egységeiben bemutatott remekműveinél, például a yorki kardnál, vagy Suki Benedek kehelyhénél is – a kiállítás elementáris erővel mutatja be a művészeteknek, tudományoknak és mesterségeknek azt a szerves egységét, amely Zsigmond korát, az 1400 körüli Magyarországot kivételesen izgalmassá teszi. A június 18-ig látogatható kiállítás anyagát ősszel három hónapon át Luxemburgban mutatják be.