Száz éve született a modern
magyar grafika legjelentősebb mestere, Szalay Lajos (1909-1995). A
nemzetközileg is számon tartott művész fél évszázados munkássága
az 1930-as évek elején indult Budapesten, majd a II. világháborút
követő időszak emigrációs éveiben folytatódott. Párizs, Argentína
és New York voltak életének főbb állomásai, melyek után 1988-ban
tért vissza Magyarországra.

Művészetéről főleg az itthon kiadott
könyvillusztrációi és a hazai múzeumoknak ajándékozott 450 rajza
alapján alkothattunk képet. A centenáriumi Szalay kiállításra
készülődő Kovács Gábor Művészeti Alapítvány nem elégedett
meg ennyivel; szélesebb merítésre vágyott, ezért tavaly nyáron
megvásárolta a művész lánya által San Diego-ban őrzött hagyaték
egy jelentős részét. Ezek közöttük vannak „hazatérő” darabok,
melyek még Magyarországon készültek. Szalay nyilván fontosnak tartotta
ezeket, hiszen évtizedeken keresztül cipelte magával kontinensről
kontinensre.  

Szalay leginkább a vonalas
tusrajzban találta meg azt a formát, mely alkalmas volt gondolatai
kifejezésére. A fekete-fehér rajz megfelelőbb volt számára, mint
a színek világa. „A festés nekem mindig leíró természetű maradt
volna, az aktív szabadságot nem kaptam volna meg soha: a színek fölött
úr nem voltam, csak a tanultság fokán ismertem őket … A rajzzal
lelkiállapotom minden árnyalatát ki tudtam fejezni” – mondta
egy késői nyilatkozatában a művész. Ennek ellenére a színek mindvégig
jelen voltak művészetében, hiszen munkái jó része megkövetelte
azok használatát, mint például könyv- és folyóiratcímlapok tervezése,
de több önálló lapja is színes világot ábrázol. Rajzai, különösen
az ötvenes évek elején készültek formailag közel állnak Pablo
Picasso alkotásaihoz. Szalayval kapcsolatban több helyen említik
a katalán mester azon kijelentését, hogy ez a magyar művész a világ
következő legnagyobb grafikusa. Ma már lehetetlen kinyomozni, hogy
ez valóban megtörtént, vagy csak az argentin sajtót ragadta el a
lendület Szalay dicséretében, akire a dél-amerikai ország rajzművészetének
megújítójaként tekintettek. Ahogy a helyi kritika fogalmazott: létezik
egy Szalay előtti és egy utáni művészet Argentínában. Az biztos,
hogy Picasso ismerte a magyar mester alkotásait, mivel mindkettejük
munkái rendszeresen jelentek meg 1949-ben a párizsi Les Lettres francaises
című folyóirat oldalain. Szalay a magyar grafikus generációkra
elsősorban főművével, az 1966-ban New Yorkban megjelent Genezis
című albumával hatott, melynek magyar kiadása 1973-ban látott napvilágot.
A Mózes első könyvét elmesélő 124 rajz sokkal több, mint egyszerű
illusztráció. A Bibliából kiemelt szöveg csak ürügy a művész
számára, hogy sorozatba fűzze azon rajzait, melyek összhangban állnak
a történettel. Itt a rajz a főszereplő, a szöveg csak másodlagos. 

A KOGART Házban most látható
életmű kiállításon több mint 300 festmény, rajz és sokszorosított
grafika szerepel. Az Alapítvány tulajdonában lévő művek hazai
köz- és magángyűjtemények kiemelkedő darabjaival kiegészülve
első alkalommal mutatják be Szalay Lajos teljes munkásságát. A
mostani kiállítás jelentősen átértékelheti a magyar művészettörténet
Szalayról szóló fejezetét, mivel az anyag nagy része ez idáig
teljesen ismeretlen volt nem csak a nagyközönség, de a hazai szakma
előtt is.
A kiállítást komoly életmű-katalógus kíséri Sümegi György művészettörténész tanulmányával. A kiállításis az ő kezdeményezésére jött létre. (a szerk.)