A párizsi Cité de la Musique korábbi hagyományainak megfelelően, március elejétől egy újabb jelentős kiállítást szentel a rock-kultúrának, és ezúttal Rock-robbanás címen Bob Dylan korai munkásságát mutatja be, rengeteg képpel, filmmel és természetesen Dylan zenéjével.
A kiállítás csak Dylan kezdeti, de túlzás nélkül a kortárs zenét forradalmasító korszakával, az 1961–1966 közötti időszakkal foglalkozik, amit minden zenekritikus, de akárcsak a Bob Dylan zenéjét ismerő és szerető közönség is, Dylan legtermékenyebb periodusának tart.
Az iskolai ünnepségeken gitárjával gyakran fellépő Bobby Zimmermann zenei tehetsége már gyerekkorában is megmutatkozott, de egészen 1959-ig, mikor az észak-amerikai kisvárosból Hibbing-ből, a Minnesota-i egyetemre ment, nem volt sejthető az a káprázatos életpálya, amit később – akkor már Bob Dylan néven – befutott.
Egyetemi tanulmányait és a középosztály biztonságát sutba dobó Dylan szimbolikus invokációjának tekinthető, hogy egy egyszerű akusztikus gitárral és azzal az ürüggyel indult New York-ba, hogy nagy példaképét, a kórházban fekvő és haldokló Woody Guthrie-t, az amerikai folk-song nagy alakját meglátogassa. New Yorkban minden lehetőséget megragadott arra, hogy kocsmákban, klubokban léphessen fel, és nyilvánvaló, hogy nem a sapkájában összegyűjtött néhány centes fellépési díj reményében.
A kiállítás, Dylan zenéjén kívül, korai filmfelvételekkel és hatalmas mennyiségű fotóval – elsősorban Daniel Kramer fotóművész kiváló képei révén – betekintést ad arra a vátesz-szerű elhivatottságra, amivel az egyébként szinte betegesen sovány és törékeny fiatalember fellépett. Megszállottként, szinte transzban, sajátságos torokhangján adta elő, hosszú és hatalmas szókinccsel megírt verseit, és szürrealista szóképeinek összetettsége még 50 évvel később is rengeteg új értelmezés lehetőségét kínálja az irodalmároknak.
A fotográfus Daniel Kramer, az 1963–65 közötti időszakban barátja és állandó kisérője lett az egyre ismertebb énekesnek, és a kiállításon látható 60 fekete-fehér képe – valamint az a két lemezborító is, amit Kramer a Highway 61 és a Bringing it all back home-hoz készített – nemcsak minőségével, de dokumentarista értékével is nagyban hozzájárul majd a kiállítás sikeréhez.
Dylan zsenialitását és a rock-kultúrára gyakorolt felmérhetetlen hatását sokszor próbálták már analizálni vagy megfejteni, de az eltelt 50 év ellenére sem sikerült pontos magyarázatot adni a Dylan-jelenségre. Pont abban az időben, 1963-ban, amikor Dylan sikerét az amerikai folk növekvő népszerűségével magyarázták, akkor jelent meg a Blowin’ in the wind, ami a protest-song archetipusává vált, és amikor 1965-ben Dylan-t a szociális érzékenység, a társadalomkritika apostolává avatták, Dylan már elektromos gitárokkal kiegészített band-jével kemény hagzású rockot játszott. Ez a fajta metamorfózis azóta is Dylan legnagyobb erénye, és ha mostanára, immáron 70. életévén túl, nem is lép színre megdöbbentően újszerű lemezzel, ettől még valószínűleg Dylan marad az egyetlen, akinek zenéje és előadásmódja egyformán hatott a Beatles-re, a Rolling Stonesra, Jimi Hendrixre, egyszóval a rock teljes vonalára.
A kiállítás technikai kivitelezése is minden igényt kielégít: az egyik oldalon nyitott folyosó hosszában Kramer 60 fotója vezeti a nézőket, ugyanakkor erről a folyosóról közvetlenül nyíló, három – hangszigetelő falakkal elkerített – térben folyamatosan Dylan zenéje szól, sőt egy-egy vetítőteremben korai, és emiatt nagyon ritka Dylan-koncertfelvételeket vetítenek. A falakon Dylan-relikviák, mint például első akusztikus gitárja, lemezborítók, újságkivágások, koncertplakátok és a kor- és zenésztársak kommentárjai teszik lehetővé a korszak megismerését.
És, hogy azért ne felejtsük el, hogy a kiállítás helyszíne Párizs, a kiállítás másik szintje Dylan francia hatását mutatja be. A francia barátok és követők, mint Hughues Aufrey, Johnny Hallyday vagy Françoise Hardy lemezei, közös fényképei mellett a korabeli, néhányszor bizony elmarasztaló, értetlenkedő újságcikkek teljes tárházát olvashatja a látogató, vagy akár Dylan verseinek angol szövege mellett azoknak igényes francia fordítását is.
Jellemző, hogy ottlétemkor a látogatók legalább fele 20 év alatti volt, és az előtérben használható számítógépeken, amelyeken Dylan valamennyi felvételét és videóját megtekinthetik az érdeklődők, csak hasonlókorú fiatalok hallgatták vagy nézték, és így próbálták megérteni a Nagy Varázsló titkát…
A Los Angeles-i Grammy Múzeum gyűjteményére építkező kiállítás március 6. és július 15-e között tekinthető meg a párizsi Cité de la Musique-ben, hétfő kivételével minden nap 12 és 18 óra között.
