Türelmet parancsoló tevékenységet választott magának Somogyi Laura,
amikor 2000-ben cérnából kezdte összefonni, sodorni, ragasztani könnyed
térbeli objektumait. Szabó Dorottya pedig, aki festő, szintén nem veti
meg az időt: hosszasan varrja, lukasztja és festi a rétegeket.
Mindketten Szabados Árpád osztályában végeztek a Magyar Képzőművészeti
Egyetemen, és bár láthatóan nagyon különböző utat jártak be, van közös
nevezőjük – ez pedig a jó öreg cérnaszál.
Közel egy évtized után eljött az ideje, hogy megosszák a nézővel a törtek hányadosait; a Budapest Galéria Kiállítóházban mindketten jórészt új műveket állítottak ki. Bár közös kiállításról van szó, a galériában Szabó Dorottya világos vásznai vannak túlsúlyban, így az egyensúly kicsit megbillen az ő javára, amit némiképp Somogyi Laura sötét installációja mozdít vissza. Az óbudai kiállítótér alsó szintjén Szabó képei vezetik fel az egyenlet ismert és ismeretlen tételeit. Mindkét művész körülbelül egy időben kezdte el a cérnát bevonni műalkotásaiba, de alapvetően nagyon különböző célból. Szabó festészeti technikájának megújításaként hímezte vásznait, majd a tűszúrások által keletkezett lyukakon átcsorgó festék adta meg az új utat, ami elmosódott vagy éppen pontszerű körvonalat nyújtott motívumainak.

A festő igencsak közel került a vászonhoz, szinte belebújva a vakrámába, párhuzamosan dolgozott a kép mindkét oldalán. A véletlen az egyik beépített szervezője lett festményeinek; továbbfejlesztve technikáját és később már varrás helyett a pauszra előrajzolt vonalakat szúrta és festette át, míg kép nem lett belőle. Festményei szinte mindig szimmetrikusak, egyszerű motívumai – sapka, harisnya, pad, csillár, emberi fejek, végtagok stb. – az álomszerűen oldódó kontúrokkal szinte lebegő hatást keltenek. Képei szellősek, van rajtuk hely, a lényeg középre rendezett, de a tér itt két dimenzióvá szelídül.

Éppen fordítva van ez Somogyi Laura munkáiban: amíg Szabó a festmény két dimenziójába absztrahálja a látványt, addig Somogyi az absztrakcióból indul – a vonalat megfosztja ismert tulajdonságától és három dimenzióba helyezi. Somogyi Laura cérnából készített lebegő művei gyakran követik figurák, testrészek körvonalait úgy, hogy egy bizonyos nézőpontból már kilépnek a rajzolat egyszerű erővonalaiból és kitakart térdarabokat is láttatni engednek. S mivel falra, padlóra vetett árnyékuk is van, általában a megkettőződött látvány kiszerkeszti a mű terét (ahogy Somogyi munkájának idejét is megrajzolja), a befektetett idő vonalba sűrűsödő bonyolult ábrájaként.

Somogyi munkájának ideje azonos a mű idejével. Óbudán kiállított installációjában (Paradox szökés, 2010) pedig a térbeli vonal ideje a mozgás illúziójában kulminálódik. A fény cérnára gyakorolt hatását itt jól kihasználva egy szökés mozdulatsorának fázisait jelenítette meg – már-már egy térbeli „animáció” hatásfokával. Ugyanitt, a feketére festett falak között egy eredeti rokkát (Möbius rokka, 2010) is kiállított, ami zárt rendszerként a vonal végtelen útját követi. A két különböző művészeti hozzáállás ezen a kiállításon megmutatja közös nevezőjét. Kiderül, hogy a két gondolkodásmódot – legyen az festészeti, vagy térbeli, konceptuális – egy cérnaszál sem választja el egymástól, de ehhez inkább Somogyi Laura egy szobányi szűkszavú installációja segíti hozzá a nézőt, mint Szabó Dorottya két szintet megtöltő képtömege.

Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza
2010. június 24. – 2010. július 25.