Mikor végigsétál a
gyanútlan kiállításlátogató a Képíró utcában, szomorúan állapítja meg, hogy a
Kisterem aprócska galériáját elmosta az idő, helyén egy pénzintézet
rendezkedett be, a kis boltíves helyiség közepén egy ATM trónol. A
felkészültebb kiállításlátogató viszont eleve valami posztmodern trükkszínházat
vár becsapós pszeudo-tárgyakkal, hiszen Lakner Antal, a kilencvenes évekbeli
konceptuális művészet egyik legeredetibb hangú képviselője állít ki a
galériában.
Lakner jó egy évtizede gyártja már – a velencei biennálét is
megjárt – passzív munkavégzésre sarkalló gépezeteit. A precíz mérnöki
tervezőfolyamat végén megszülető ipari konstrukciók a latin ügyetlen, tétlen,
lusta jelentésű INERS márkanév alatt hódították meg a világ kiállítótereit.
Lakner az emberi biofizikumban bekövetkezett változásokra reagál, ahogyan a
verejtékes kétkezi munkát felváltotta az irodai ügyintézés, amihez előbb – a
korcsosulást megelőzendő – a sport társult, majd a sport mozdulatsorait mímelő,
mesterséges és steril edzőtermi fitnesz. Lakner passzív erőgépei ezt az abszurd
folyamatot karikírozzák ki hihetetlen következetességgel és komolysággal. Nincs
laza irónia vagy könnyed röhögés, a művész fapofával gyártja a speciális
gépeket a talicskázás, a telefonbillentyű nyomogatás vagy éppen a falfestés
kiváltására. A Kisteremben bemutatott új projektje pedig egy aktuális témához,
a pénzautomatához nyúl: a félig lefalazott helyiségbe beépített egy INERS
márkájú ál-bankomatot. A csiszolt acélelemek mind a helyükön vannak, tökéletes
az illúzió. Az automatához tartozik egy nyíllal ellátott light box (amit akár
az épület elé is ki lehet helyezni) és egy forgó hirdetőtábla. Mindkét
reklámfelület a gépezet három funkcióját hirdeti: képernyő, kártya és készpénz.
Az automata természetesen nem ad ki pénzt, viszont a feldühödött (vagy éppen
kíváncsi) látogató nyomkodhatja a bankkártya helyére becsúsztatott fémlapot,
fogdoshatja a puha fekete monitort és ráncigálhatja a bankjegyeket helyettesítő
fekete gumilap-köteget. Levezetheti dühét a tehetetlen acélmonstrumon a
karácsonyi forgatagban lemerült hitelkártyája miatt, majd elmerenghet a
pénzpiac működésén. Lakner passzív gépei a Baudrillard-féle szimulakrum elmélet
tökéletes megvalósulásai voltak – de rámutattak arra a tényre is, hogy a
posztmodern lételmélet annyira spekulatív módon nyúlt a világhoz, hogy tézisei
igazolására új műalkotásokat kellett gyártani. (A szépirodalom is csak akkor
vált végtelen textustengerré, mikor a teórián felbuzdulva a kortárs szerzők
megírták a valódi szövegműveiket.) A szimulakrumok – az esztéták számára egyre
kevésbé érdekes digitális valóság mellett – csak a képzőművészetben ölthetnek
testet. Például éppen Lakner kiállításain. Egy posztmodernen túli elméleti
mezőben ezeknek a szimulakrum-műveknek csak akkor van helye, ha a legfiktívebb
valóságba tenyerelnek bele. Márpedig ha van az életnek olyan területe, ahol a
virtualitás és a materializáció valódi posztmodern elegyet alkot, akkor az a
tőzsdei számítógép-rendszereken futó globalizált pénzpiac. Lakner – minden
anyagszerűsége ellenére is szimbolikus – automatája ide mutat. Teleportáló
kapu, beléptető hely (mint a varázslatos szekrények, barlangok és könyvek a
mesékben) a materializmus elemzéséhez.
Kisterem Galéria
2009. december 15.–2010. január 15.