A Kogart Ház immár harmadjára mutatja be a végzett képzőművész-újoncok alkotásait, egy tematikus válogatás keretében. A régió négy másik országával kiegészített diák-anyaghoz az első emeleten még egy bónusz kiállítás járul – a magyar művésztanárok munkáiból.
A gesztus értékű „mellék-tárlat” talán a hazai művészképzés mester-kultuszára utal, vagy csak egyszerűen jelzi a diákokat évekig körülvevő szakmai színvonalat. Amivel mellesleg nincsen baj. A földszinti tárlat erős és sokszínű: láthatjuk Gaál József vasalókezű gólem-figuráit, Kocsis Imre plein air zsánereit, Tölg-Molnár Zoltán szurokszerű fekete olajfestékkel bekent, hosszúkás vásznait vagy akár Kő Pál bronzreliefjét és Mauer Dóra színspektrum tanulmányait. A két felső emeletet elfoglaló diákanyag a szenvedély és a mánia témakörét járja körül. Persze nem túl alaposan, de egy ilyen válogatásnak nem is ez a feladata. Az alaphang harsány, monumentális, élvezetes és ízes. Köldöknéző filozófia helyett tömény vizualitás. Kemény Juli erősen torzított, hatalmas, expresszív portrékat fest, akárcsak a szlovén Ursa Vidic. Kiss Endre szintén óriás arcképekben utazik, virtuóz módon, absztrakt és fakturális pixelekre bontva családjának arcvonásait. A terem közepén Fáskerti Zsófia lótusz ülésben meditáló nyugati Buddhája trónol, papírzacskóval a fején, a fogyasztói szenvedély mementójaként. Mellette peregnek Sárai Borbála Luca gerillaakciójának filmkockái. Sárai – megszállott parkosítóként – műanyag söröspoharakba ültetett zöld növényeket helyez el a város különböző pontjain, a közlekedési táblák alumíniumoszlopainak a tetejére. Műanyag mellékízű zöld-propaganda, minimális szabálysértéssel. Persze vannak, akik lágyabb húrokat pengetve a szenvedélyek csöndesebb oldalát elemzik. Mayer Hella például hűvös nyugalmat sugárzó, halovány zöld-sárga kastélyparkokat fest, Péterfy Ábel pedig lencsefejű robotokat fabrikál, ikonszerű allúziókkal. A válogatás előnye, hogy a már több helyen is látható diplomakiállítások anyaga (Budapestről és Pécsről) most összetalálkozott. A nemzetközi kitekintés (lengyel, szlovén, szlovák, cseh) pedig regionális kontextust teremtett. Ami éppenséggel nem jelent semmit, de legalább láthattunk pár érdekes friss diplomás munkát a határokon kívülről is. Például Mira Gaberova tojástörő kisfilmjét vagy a harsány neo-popos festő, Erik Sille vásznait.
Kogart Ház, 2006. augusztus 25.–október 8.