Jobb híján, vagy a kortárs papír-divat párhuzamaként mindenhol a grafikák domborítanak a fővárosi múzeumszíntéren. A Nemzeti Galéria a dekadens Félicien Ropsot bányászta elő, a Szépművészeti Múzeum pedig a bécsi szecessziót. Egyik se hét világra szóló meglepetés-tárlat, de kellemesen kitöltik a kiállításjárók esős őszi hétvégéit.
Bécsiek és kortársaik
Klimt és a szecesszió nem jár egyedül. Az Albertinából kikölcsönzött kurátor felduzzasztotta a csinos bécsi anyagot a századforduló egyéb világhírű alkotóival. Akiknek éppenséggel más köze nem volt a császárváros szecessziós mestereihez, minthogy ugyanazokban az években alkottak, Európa más-más pontjain, más-más stílusban, de beválasztották őket néha a Secession gazdag kiállítási programjába. Persze attól, hogy a francia impresszionisták látványosan nem keresték az osztrák kollégák társaságát, még jól mutat pár Renoir- vagy Pissarro-rajz. Sőt, az elhivatott múzeumlátogatók Toulouse-Lautrec-től sem fognak kirohanni a légkondicionált termekből, csak lélekben elválasztják a kiállítás végét az első kétharmadától, ami egy gondosan felépített, minuciózus kutatási eredményekkel meghintett bécsi, szecessziós grafika-együttes.
A tudományos alaposság jóleső, hiszen Bécs precízen megkonstruált turisztikai Klimt-imázsa alól már alig látszanak ki a történelmi tények. Az Ausztria Képzőművészeinek Egyesülete névre hallgató művészcsoport (ragadványneve: Secession) 1897-ben alakul, első elnökük Gustav Klimt volt, aki nagy méretű, historizáló épületdekorációival már korábban kivívta a közvélemény figyelmét.
Klimt pálfordulása
A bécsiek ekkori még Klimtet Ringstrassenmalernek nevezték, utalva az eklektika reprezentatív forrására, a kávézók és operák békebeli birodalmára, a Ringre. A szecessziós mozgalom ebbe a nyárspolgári miliőbe piszkított csúnyán bele, a maga dekadens, modern fantáziáival. A klasszikus tagozatok helyett jöttek az aszimmetrikus, négyzet alakú vagy elnyújtott könyvjelző formájú grafikák, az indaként lobogó növényi ornamensek, a fametszetek rusztikus fekete-fehér kontraszttal, a lobogó tekintetű nősténydémonok és a mitikus Szent Tavasz ígérete.
Klimt még a kilencvenes évek elején kapott megbízást az egyetem fakultásainak kidekorálására. A lassan haladó előkészületek közben elkapta a szecessziós gépszíj, a geometrikus mustrák és a torz látomások. A derék bécsi professzorok persze – érthető módon – tiltakoztak a modern szörnyalakok ellen. A monumentális alkotásoknak sajnos csak előkészítő skicceit láthatjuk, ugyanis az eredetik megsemmisültek. A kiállításon – figyelem! figyelem! – csak pár komoly Klimt-festmény szerepel, köztük a reklámokon is feltűnő Nuda Veritas, a vörös hajú, ijesztően nyúlánk, Meztelen Igazság. (A másik csúcsdarab, a delejes fényű Aranylovag sajnos a nyitás után nem sokkal hazatért otthonába, egy japán gyűjteménybe.)
A grafikus zsenik
Ismét meg kell állapítanunk: a századforduló művészei gyönyörűen rajzoltak! Kolo Moser bravúrosan bánt a kompozíciókkal, Klimt pedig ijesztő lényeglátással csupaszította le az emberi testeket, mindig megtalálva a csontváz szögleteit, a vékony bőr és a lógó háj alatt. Három hullámzó krétavonallal pedig bármikor fülledten erotikus női aktokat tudott felskiccelni.
A tárlat gondosan végigveszi a Secession mozgalom történetét, az előfutár művészköröktől kezdve, a folyóiratukon, a Ver Sacrumon keresztül (aminek minden száma egy-egy grafikai remek), a botrányokig és az egyesületet szétfeszítő stiláris ellentétetekig. A kétszáz művet felsorakoztató megatárlatot az egyesület vegyes külföldi kiállításain szereplő kortársak zárják, olyan kiváló grafikákkal, mint Munch Madonna-litográfiája, Paul Signac pettyes, halovány kikötője vagy a már említett Renoir-rajzok.
Szépművészeti Múzeum
2010. szeptember 23. – 2011. január 9.