Többek között az a szép a nemzetközi együttműködéssel létrehozott tematikus tárlatokban, hogy a valamikor szorosan összetartozott, ám az évszázadok történelmi viharai során a szélrózsa minden irányába szétszóródott művészeti alkotások ismét egymás mellé kerülnek átmenetileg és így páratlan összehasonlítási lehetőséget nyújtanak. Nincs ez másként A Mediciek fénykora – Élet és művészet a reneszánsz Firenzében elnevezésű reprezentatív seregszemle esetében sem, noha a Budapesten május 18.-ig tartó mustra „csak” kétoldali olasz-magyar koprodukció eredménye. Ám egyedül Itáliából mintegy hatvan intézmény kölcsönzött közel kétszáz műtárgyat és a vendéglátó Szépművészeti Múzeum is hozzátette a magáét.
 Példálózzunk mindjárt az elején a legnagyobbakkal! Miközben a debreceni MODEM év végén zárult Az igazi da Vinci című vándortárlatán csak egyetlenegy eredeti rajz szerepelt Leonardótól – az is alig láthatóan halvány állapotban és a kímélés végett alulvilágítva – itt most egész falat töltenek meg a szebbnél-szebb lapok. Lám, az 1500 körüli híres és sokat reprodukált férfiprofil eredeti példánya a velencei Galleria dell’Accademia tulajdonából „gondolázott” mihozzánk, míg a 16. század elejéről származó, monokróm barna árnyalatokban festett női fejet fatáblán – amelyet kedvesen „La scapigliata”-nak vagyis „A kócos nő”-nek is becéz a szakirodalom – a pármai Galleria Nazionale kölcsönözte számunkra. Igaz, hogy nekünk sem kell szégyenkeznünk. Bár a mester ágaskodó bronzlovának kisplasztikája „igazoltan hiányzik”, mert jelenleg külföldön vendégeskedik, amint azt üres talapzatán a magyarázó szöveg is tanusítja, az anghiari csatához felvázolt és 1504-05 tájáról való, szépiával készült fejtanulmánya éppúgy ott függ a külön részlegen, mint a fekete krétával papírra vetett két idős férfifej – mindkét egyedi grafika a Szépművészeti Múzeum európai hírű és rangú gyűjteményéből. Nincs ez másként a szóbanforgó terem szemközti falával sem, amelyen Michelangelo és Raffaello osztozik. Előbbinek a Doni-tondóhoz készült, valószínűleg 1504-es vörös kréta Madonna-arca éppúgy a firenzei Casa Buonarrotiból költözött át ideiglenesen hozzánk, mint az Arno-parti város San Lorenzo bazilikájának homlokzatáról azonos eljárással készült vázlata. Utóbbitól a vegyes technikájú (ceruza, ezüstvessző, toll és barna tinta) Fiatal nő profilja (1503) a firenzei Uffiziből való, míg a puritán fekete ceruzával skiccelt Női fej az 1509-11 közötti esztendőkből a szintén ottani Museo Horne leltárából való. A magyar műbarátok széles tábora már messziről büszkén felismeri az ünnepélyes félhomályban az 1508-as datálású és krimibe illően hányatott sorsú Esterházy Madonnát, amelyet temperával és olajjal vitt fel az ifjú Raffaello a deszkalapra és 1871-ben került vásárlás révén hercegi gyűjteményből köztulajdonba, mellette pedig az 1503 körüli olaj-fa Férfi képmás függ, szintén a vendéglátó intézmény jóvoltából.
Ám a korabeli Buda és Firenze kulturális kapcsolataira a legeklatánsabb példa az a vitrin, amelyben egymás mellett látható egy-egy miniatúrákkal dekorált kódex, amely az Il Magnificónak nevezett Lorenzo de Medici illetve a mi Corvin Mátyás királyunk számára készült. Utóbbit az ottani Attavanti-műhelyben másolták és illuminálták pergamen oldalakra tintával és temperával, arannyal és ezüsttel 1485-1490 között, teológiai műveket tartalmaz és négyszer is felbukkan a szövegben a Hunyadiak címerállata, a holló. Kötése Budán készült az 1480-as évek végén, fatáblára kasírozott vörösesbarna bőrrel, amelyet vaknyomással, aranyozással és bőrkivágással díszítettek, gerincén pedig négy duplabordáját aranymetszéssel tették hangsúlyosabbá. A pompás példányt az Országos Széchényi Könyvtár kölcsönözte a jubiláris bemutatóra, Mátyás trónralépésének 550. évfordulója alkalmából.