Elsőre egy nagy földrajzi távolságokkal játszó építészettörténeti esszé nyersanyagának tűnik a kiállítás. Pedig a fiatal brit kortárs művész, Simon Starling gondosan összeválogatott tárlatáról van szó, amiben a kultúrtörténet, a makett és a ready made a konceptualitás égisze alatt találkozik egymással. Starling három-négy különböző irányból indítja el az „esszé” fonalát. A legfontosabb szál egy Európában tanul fiatal maharadzsa körül bontakozik ki, aki 1929-ben modernista német művészeket kért fel indauri palotájának megtervezésére. Eckart Muthesius vezetésével tíz év alatt meg is épült a királyi lak, egy decens Bauhaus luxusvilla az indiai dzsungel közepén. A Starlig által összegyűjtött, harmincas évekbeli archív fotókon megidéződik a pazar palotabelső, a krómozott esernyőtartótól kezdve a maharadzsa minden kényelmet kielégítő íróasztaláig. Geometrikus szerkesztés, letisztult egyszerűség és fényűző modernség; az exkluzív art déco formák keverednek az azóta közhelyessé koptatott szikár modernizmussal. A Starlig által megidézett másik történet egy korai német filmes, Fritz Lang munkássága köré épül. Lang a húszas évektől kezdve háromszor is megírta egy Indiába került német építész kitalált kalandjainak forgatókönyvét, amikhez időközben Muthesius szolgált adalékokkal. A valóság és a fikció mentén összeszövődő kettős anyagot (a vintázs fotókat és a korabeli mozgóképeket) Starling már kiállította egyszer. Mégpedig Torinóban, ahol az a parányi, elvékonyodó alaprajzú hét emeletes lakóház is található, amelyet csak „puliszkaszelet” néven ismernek a helybeliek. A 19. század derekán született különleges hangulatú épület egyik emeletét Straling furnér lapok és nyílászáró-másolatok segítségével újraalkotta a Ludwig Múzeumban. A néző besétálhat a szűkös térbe: az erkélykék felől ragyogó fényű halogénlámpák utánozzák a napot, a falon hungarocellből faragott radiátor, az ajtófélfák mellett pedig nem működő régimódi villanykapcsolók. És persze pár fekete-fehér fotó, többek között az indiai maharadzsa palotájáról, illetve a makettben kiállított fényképről. Hogy az összefüggéseket Straling még tovább bonyolítsa, megidézi az avantgárd román szobrász, Brancusi szellemét is, aki szintén sokat dolgozott az uralkodó számára. Többek között egy soha el nem készült, félig hindu, félig profán szentély ideáltervein. Starling meg is faragtatott három tökéletesen ugyanolyan, bár még nyersen álló márványtömböt ebből az apropóból. A múzeumlátogatók végső tanulságról szőtt ábrándjai ennél a pontján végleg szertefoszlanak. Starling impozáns méretű nyersanyagot gyűjtött össze egy szép építészettörténeti esszéhez. De gondosan tartózkodott a szöveg megírásától, nem tudjuk meg, hogy jó-e, ha Muthesius az Európába szánt PR-fotókról kiretusálta a palota nyeregtetőjét vagy hogy mi lett az ábrándos lelkű maharadzsa sorsa miután lemondott a különleges szentélyről. Ennél fontosabb a művész számára a mesterséges kópiák világa. Starling a posztmodern kor utáni, furcsán elidegenített szimulakrumokkal dolgozik, ugyanis a szoftverrel sokszorosított márványtömbök, az filmeket másoló realitás és a múzeumbelsőben összerakott épületmakettek csak ugyanolyannak tűnnek, de egy hajszálnyit mindig eltérnek egymástól.
Ludwig Múzeum
2008. június 13.–2008. augusztus 3.