Budapest, Budapest te csodás… Sztereotípiák és klisék tudatos használata a kortárs szuvenír-designban. Első rész.
A szuvenír örök
Hamarosan itt a nyár és a turista szezon, kisebb és nagyobb utazások várnak ránk. Minden utazás fontos eleme a mesés kincsek, illetve a különböző helyekre emlékeztető szuvenírek beszerzése. A szuvenír fogalom egyidős az utazással. Mindig fontos és érdekes volt a távoli helyek tárgyainak, szokásainak bemutatása, ezáltal új ismeretek átadása, illetve megszerzése. A hihetetlen történetek és mesék, a hozzájuk kapcsolódó sosem látott tárgyak, anyagok és ízek, mint a selyem, a papír, a fűszerek, drágakövek, állatok stb. a legértékesebb ajándéknak, árucikknek számítottak. Ma ennél irányítottabb az ajándékpiac, a jó információhordozó tárgyakat a legátgondoltabban és körültekintőbben tervezik meg a célközönség számára.
Miért tűnik a szuvenír nagyon aktuális kérdéskörnek, amivel egyetemi képzések, nemzetközi szimpóziumok foglalkoznak, és ami olyan tudományokat integrál, mint a szociológia, az antropológia, az ökológia, a közgazdaságtan vagy akár az urbanisztika? Hogy erről többet tudjunk meg, nézzünk körül a városban!
Ha elmegyünk a budapesti designvásárok vagy -piacok valamelyikére (Kreatimm, Wamp, Guba), szembeötlő, hogy egyre több magyar tervező alkot olyan „helyspecifikus” tárgyakat, amelyeket a turisták, a külföldön élő magyarok, az itt dolgozó külföldiek egyaránt szívesen visznek ajándékként a világ minden tájára. Egy ország, egy közösség magáról alkotott képét és a nemzetközi diskurzusban betölteni kívánt szerepét jelzik a jól átgondolt design ajándéktárgy-koncepciók. Európa szerte kiemelt téma a 21. századi nemzeti identitás megfogalmazása (ezen a téren is), ami nem csak kulturális, de gazdasági tényezőként is nagy szerepet játszik, és turisztikai vonzerőt jelenthet.
Városok új csomagolásban
A társadalmi és technikai innovációk okozta változások miatt az egyes országok szeretnék megváltoztatni a róluk kialakult sztereotípiákat, megtartva a nemzeti sajátosságaikat. Példának okáért Svájcról mindenkinek a bankok, az órák és csokik jutnak eszébe. Mára ez a kép pályázatok és fiatal tervezők segítségével változáson megy keresztül, mint ahogy a Berlini kliséket (Fal, Brandenburgi kapu stb.) is felváltja az új típusú tárgyalkotás.
Magyarországon lassan tudunk szakítani a puszta és gulyás emblematikus használatával, amely az orosz és a vasfüggönyön inneni motívumokkal és relikviákkal (Matrjoska baba, Trabant stb.) keveredve, általánosan elterjedt a hazai szuvenír piacon. A változás egyik fontos eszköze a „redesign”, ami nem csak az alapanyagok újrahasznosítását jelenti, hanem a kulturális, társadalmi, politikai események jelenségek, szokások újragondolását is. Ebben nagy szerepe van a városi kultúrának, ahol az elsősorban városi turizmust kedvelők a kifinomultabb, személyesebb tárgyakat részesítik előnyben, nem a népies motívumokat keresik, hiszen azzal a kultúrával nem találkoznak.
Mára kialakult az a budapesti motívumrendszer, ami használja a szuvenír kliséket, a város és földrajzi név feliratokat, de sokkal személyesebb, vagy strukturáltabb jel- és eszközrendszerrel él. Emeljünk ki néhány példát kezdetnek ezek közül!
Az úttörők
Majoros Zita 2006-ban nyitotta meg a Boltot, a Kertész utcában (ma Printa, a Rumbach Sebestyén utcában) elsőként felvállalva a kortárs szuvenír-tervezést. Grafikusként úgy gondolta, hogy a grafika olyan globális nyelv, amit a világon mindenhol egyformán értenek, ezért ezt a nyelvet a saját környezetére jellemző lokális tartalommal töltötte meg. Mivel ő maga is Újvidékről került Budapestre, ezért szabadabban és személyesebben dolgozta fel saját vizuális élményeit. A VII. kerület tipográfiai és tárgyi környezete lett a központi témája, amit pólóra, táskára, poszterekre és párnára is nyomtatott. 2006-ban még nem volt hasonló jellegű, ennyire személyes hangvételű, de kifejezetten budapesti ajándéktárgy a városban, ezért nagyon hamar nemzetközi karriert futhatott be. A VII. kerület dinamikájának és hangulatának grafikus megjelenítése főleg a külföldiek számára bír jelentéstöbblettel, de mára itthon is kultikussá vált. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy nyitottabb szemmel járjunk és élményszerűen éljük át saját környezetünk hangulatát.
Koós Daniella plexiből készült Buda- és Pest-fülbevalóit először 2007-ben a Sziget Fesztiválon mutatta be. Szöveges, illetve felemás fülbevalóit, kitűzőit, gyűrűit kifejezetten az ide látogató külföldieknek szánta. A magyar vásárlók egy éves „követési távolsággal” kezdték megkedvelni ezeket az ékszereket, amelyek mára szintén kultusztárgyaknak számítanak: IGEN-NEM, MINDIG-SOHA…. Döntéskényszer ékszer. Fontos megjegyezni, hogy a helységnévvel ellátott tárgyak a világon mindenhol a legkedveltebb ajándéktárgynak számítanak. Nagyon egyszerű jel: ott voltam, ami rá van írva… A pólók, sálak, bögrék, poszterek stb. kiemelt helyet foglalnak el egy-egy város vagy régió reprezentációjában. Érdekes az a póló koncepció, amit Koós Daniella utazóknak szánt és a világ legnagyobb városainak nevével jelez. A városnevek melletti kis négyzetbe be lehet ikszelni, ahol már jártunk. Ez olyan offenzív projekt, ami minden országban és minden városban érvényes. Helyettesítheti az I love… kezdetű klisét, emellett az állandóan úton levés emléke.
Magyarosch 2.0
De keressünk tipikusan „magyaros”, lokális ajándéktárgyat a kalocsai és matyó hímzéseken, borokon kívül! Van-e olyan jel, idézet, átirat, amely a kortárs magyar szuvenír design pillére lehet és nem hímzés? Olyan átgondolt dizájntárgyakat keresünk, amelyek a hagyományos technikákra és népi motívumokra épülnek, de nem egyértelműen mutatják ezeket a gyökereket.
Kanics Márta „cheer up” kollekciója a nemezelést gondolja újra. Tipikus „redesign” koncepció, amelyben az egyik legősibb magyar technika a nemezelés kap új jelentést. A legkevésbé sem organikus formákat használó boralátétek és „table map”-ek tiszta színei és geometrikus formavilága teljesen elhatárolódik attól a burjánzó képtől, amire a nemezelés kapcsán gondolunk. Itt láthatóvá válik a kézművesség és design közötti különbség. A művész fegyelmezetten használja az anyagot, és a technikát egy olyan minimál vizualitás szolgálatába állítja, amit a turisták szívesen visznek ajándékba pl.: Skandináviába, ahol a nemezelésnek szintén nagy hagyományai vannak. Ezzel kortárs párbeszédet alakít ki a hagyományos gyapjúfelhasználó népek között, akik szakavatottként látnak ennek a technikának a mélyebb rétegeibe, értve és értékelve a minimál koncepciót.
Boldizsár Zsuzsa a Moholy-ösztöndíja alatt kezdett foglalkozni szuvenír tervezéssel. Hímzést idéző figuráiban megfejthetjük egy magyar szokás ábrázolását és ezzel a kultúra mélyrétegeihez is közelebb kerülhetünk. Mindenki ismeri a „kiteszik a szűrét” kifejezést, de azt már nem tudjuk, hogy ez valójában a lánykérésre adott válasz. A fiú bent hagyta a szűrét a házban, és ha reggelre kitették a pajtába, akkor a válasz egyértelmű visszautasításnak számított. Erre utalnak a hímzést idéző figura-részletek, de érdekesek a pixeleket és a keresztszemes hímzést analógiába állító mintarészletek is a porcelán tányéron. A mintafoszlány szinte stencilszerűen kerül rá a tárgyra, ami a városi kultúrához közelebb áll, mint a népieshez, a jelszerű ábrázolás pedig még inkább jelenidejűvé teszi a motívumokat. Ez a tárgytípus ünnepi alkalmak kedvelt kelléke, mint például külföldi magyar esküvő, keresztelő, karácsony stb.
Csábító jövő
Valószínűleg a szuvenír fogalmának boncolgatása – mint a személyes és kollektív emlékezet darabjainak tudatos használata – a jövőben egyre nagyobb szerepet kap. A tervezők egyre átgondoltabban és bátrabban élnek a különböző klisékkel és az azoktól való eltéréssel, így az a folyamat, ami alig öt éve elkezdődött a „helyspecifikus” ajándéktárgyak megjelenésével, mára látható jelenséggé vált a városi hétköznapokban is. A kérdés már csak az, hogy ha nincsen éppen design vásár, akkor a turisták és a városlakók hol találják meg a kortárs szuveníreket Budapesten?