Budapest Galéria Kiállítóháza
2005. október 20.–2005. november 20.
Alapjába véve lírai lény, önmagát keresi, saját helyét, a művészeten keresztül. Másképpen megfogalmazva: a művészet új útjain jár. Arról már igazán nem tehet, hogy a kor szabta hozzá a környezetet, a gépeket, a technikát, a videomagnót, a digitális kamerát és az információs szupersztrádát. Művészi útkeresése ezért az intermédia szféráján át vezet. Németországban született, a rendszerváltozás után nem sokkal telepedett át Magyarországra, a hazai szcéna csak Eike néven ismeri. Installációi, fotói és filmes munkái a technika korát vizsgálják, egészen sajátos, elvont és személyes irányból. Saját kis felismeréseit, szubjektív eredményeit teszi hozzá a nagy egészhez. Kiválaszt egy – külső szemlélő számára nem túl jelentős – problémát, az ember és a gép találkozásának határterületéről és azt elemzi. A szélerőművek lapátkerekei lassan hasítják az eget, fel-felvillantva egy táncjelenet kosztümös filmbe illő vágásait. A fénycsövek a magnó gombjainak jeleit ismétlik. Az almafa ágán egy keresztes pók gubbaszt észrevétlen, hálója közepén. A képsorok zárt világot alkotnak, ahol az elemzés megvalósulhat, de az eredmény nem harsány és közönségbarát, hanem elvont, enigmatikus. Rejtélyes szellemi üdítő a képzabálásra berendezkedett fogyasztói képkultúrában.