Előfordul, hogy csoportos kiállítások, noha első pillanatra vizuálisan értelmetlennek tűnnek, mégis működnek. Ilyen a Motore Immobile című group show is, amelyet egyedül Stuart Sherman (1945–2001) performance-át megörökítő video miatt is érdemes meglátogatni.
Sherman New York belvárosi művészvilágának volt ismert figurája az 1970-80-as években. Először Richard Foreman-al és Charles Ludlam-mal dolgozott együtt, majd kifejlesztette saját, egyszemélyes színházát. A Spectacles című, gyermekjátékokat és bűvészmutatványokat egyszerre idéző sorozatban Sherman asztal mellett állva háztartási tárgyakat, játékokat manipulált csendesen, szétszedte, összeillesztette, aztán eldobta őket. A Green Naftali galériában bemutatott video-felvétel ennek a sorozatnak egyik darabját mutatja. Először úgy tűnik, hogy a művész improvizál, lassan vesszük észre, hogy rituálét látunk, hipnotikus, személyes, gondosan kódolt narratívát.
A csoportos kiállítás Shermnan témáira építkezik. Seth Price új szobrai és a mindig izgalmas Rachel Harrison közönséges tárgyakból összeálló animációi ugyanúgy Shermann világára reflektálnak, mint Ulla von Brandemburg mozdulatlanul álló performereket mutató videója. Tony Conrad 1973-as festménye az idő múlását besárgulással mutatja. Cristopher Williams fotorealista csendéletét két fiatalon meghalt concept-művésznek, Bas Jan Ader-nek és Christopher D’Arcangelo-nak dedikálta. Mozgás, inercia és nonszensz kapcsolódnak össze a belga conceptualista Marcel Broodthaers (1924–76): A Voyage on the North Sea című művében. Broodthaers hatása ugyanolyan erős korunk művészetére, mint Sherman-é, a két művész játékos karaktere is nagyon hasonló.
Greene Naftali Gallery, New York