A Musée Maillol-ban Németország, a sötét évek (Allemagne, les années noires, 1912-1929) címmel rendezett tárlaton körülbelül 250 alkotás, rajzok, festmények, metszetek és akvarellek adnak számot azokról a különböző irányzatokról, amelyek a XX. század első felének német képzőművészetét jellemezték. Annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt a Musée d’Art moderne de la Ville de Paris-ban «A harmincas évek» címmel megrendezett kiállítás tág teret adott a vizsgált kor németországi képzőművészetének, a francia közönség a mai napig kevés érdeklődést tanúsít iránta, sőt nyugodtan állíthatjuk, hogy idegenkedve tekint Otto Dix, Max Beckmann, Ludwig Meidner, George Grosz, Conrad Felixmüller és társaik munkásságára. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy e művészek olyanfajta festészetet képviselnek, amely mérhetetlenül távol áll attól a szép, derűs, nyugalmat árasztó képi világtól, mint amit a franciák zöme elvár.
A felsorolt festők egyike sem került ki érintetlenül a I. világháborúból; a háború traumája, saját bőrükön mregtapasztalt kegyetlensége jelenik meg valamennyiük munkájukban, legyen az realista, kubista-futurista vagy expresszionista stílusban készült alkotás. Az 1914–18 között született képeken a halállal, megcsonkított testű emberekkel, lepusztult tájakkal találkozunk, amelyek egy része, mint Otto Dix rajzai, a fronton, a lövészárkok fedezékében készültek.
A békés időszak a háború végével sem jött el, és a weimari köztársaságban uralkodó társadalmi és gazdasági bizonytalanság a szélsőséges eszmék térnyerését hozta. Nem csodálkozhatunk azon, hogy ebben a klímában, a háborút elutasító, az újabb katasztrófától tartó művészek a húszas években is olyan, prostituáltakat, hadirokkantakat, koldusokat, meggyötört vonású önarcképeket felsorakoztató alkotásokat hoztak létre, amelyek a vesztébe rohanó társadalomnak tükröt mutatva, az élet sötétebb oldalát, a szellemi és fizikai értelemben is nyomorúságos életet ábrázolják.
Musée Maillol, 2008. február 4-ig