A 47 beérkező pályaműből tizenkettőt díjazott a Baán László által vezetett (és a többek között Nagy Ervin országos-, Finta Sándor budapesti-, Barta Ferenc zuglói főépítész, valamint Fekete György MMK-elnök alkotta) zsűri, ebből 3-3 munka kapott megosztott első és második helyezést (részletek itt). A pályázat célja az volt, hogy a kormányzati határozat értelmében a Városligetben létrejövő, a kiírás szerint 5 múzeumból álló negyed beleilleszkedjen a 2020-ig megújuló liget koncepciójába. A főleg uniós pénzekből megépülő Múzeumi Negyednek 2018-ig kellene elkészülnie, ehhez az év végén, az elhelyezési tervek függvényében ki kell írni az épületekre vonatkozó nemzetközi építészeti pályázatot.
A megosztott első helyet a Triskell Épülettervező Kft., a Kollektív Műterem Kft. és a Philaemon 2003 Kft . kapta. Berkeczi István, ez utóbbi csapat tagja az Építészfórumon osztotta meg aggodalmait a pályázatról. Amellett, hogy természetesen örül tervük sikerének, aggódik a kiírásban megfogalmazott, szerinte hibás fő konceptuális elemek miatt. A Múzeumi Negyed megvalósulása ugyan nem venne el zöldterületet a Városligettől, azonban megszűnne a sokak által használt ingyenes parkolási lehetőség a Dózsa György úton. Úgy gondolja, hogy túl sok lenne az ide tervezett 5 múzeum, félő, hogy az ide költöző Új Nemzeti Galéria és Néprajzi Múzeum jelenlegi helyszíne elvesztené turisztikai vonzerejét, a tervezett Magyar Fotográfiai Múzeum és Magyar Építészeti Múzeum pedig nem tudná folyamatosan megtölteni épületét. Szerinte egyedül a Magyar Zene Háza létrehozása lenne indokolt.
Kitért arra is, hogy a százmilliárdos építkezés helyett a főváros meglévő és nem elegendő kihasználtsággal működő múzeumi intézményeit (Műcsarnok, Ludwig Múzeum, Iparművészeti Múzeum) jelenlegi helyükön, jóval kisebb anyagi ráfordítással vonzóbbá lehetne tenni, nem beszélve a kihasználatlanul álló kiállítási épületekről, így például a Palme Házról. Félő, hogy a Múzeumi Negyed terve túlságosan monumentális, megvalósulása során nem egészen az valósul meg, amit tervezői most megálmodtak, illetve hogy idővel elfogy a pénz az üzemeltetésre is. Kisebb tervvel, akár csak 2 múzeummal számolva – teszi hozzá Berkeczi – gazdagodna a Városliget és a parkolók is megmaradnának.