Olyan érzés, mint amikor
kiolvasunk egy jó regényt. Ülünk egy kissé szomorkodva, hogy befejeződött a
történet és csendesen szemlélődve tovább szőjük a cselekményt. Pácser Attila
csendéletfotóinak mindegyike olyan, mint egy-egy kisregény, melyek központi
témája a gondolkodás, elmélyedés, álmodozás és ábrándozás.
Az elmélyedéshez szükséges
otthonosság érzetét sok minden keltheti bennünk. Pácser Attila fényképein
mesterien dokumentálja azokat a tárgyakat, melyek a felszínre hozzák ezeket az
érzéseket. Egy ruhaszárító kötélre akasztott trikó, pár szétgurult citrom a
vágódeszkán, a cérnagombolyagon átszúrt varrótű, vagy egy öreg szék. Egy öreg szék,
amelynek a párnáját kiülték és bársony huzata is rég szétfoszlott már. Vajon
kik ülhettek rajta a hosszú évek során? Hány gyerek lóbálta a lábát róla,
hányan ültek rá egy-egy beszélgetés során és hányan figyelték ezen a széken
ülve a budapesti bérházak között beszűrődő délutáni sárgás fényt, az elnyúló
árnyékokat?
A
tárgyaknak története van. A tárgyak melyeket Pácser Attila lefényképezett emlékeket,
gondolatokat idéznek fel. Vajon a délután 1: 17-kor megörökített kilincseket
hányan fogták, és vajon ki használta utoljára a villanykapcsolót? Némely
fényképen polcok, rajtuk könyvek jelennek meg: Baudlaire, Sontag, Salinger,
Hrabal, Giordano Bruno, Einstein, Voltaire… – nem rossz válogatás. Ezek a sokat
használt (használati) tárgyak mesélni tudnak, mesélni a múltról, a jelenről, a
jövőről. A percekig, néha órákig tartó csendes révedezések tárgyai.
A
csendélet-fényképezés – hasonlóan a fotográfia egyes műfajaihoz – a festészet
öröksége. Ahogy a csendéletfestészetben megjelenő fény-árnyék hatások, a
textúra és a színek kezelése drámai atmoszférát teremt, a fényképészet a maga
„hiteles” tolmácsolásában tovább mélyíti a tárgyak mindennapiságáról
kialakított felfogást.
Pácser
Attila fényképei megtartva a szépre való törekvést, az esztétika hagyományait,
mégis túlmutatnak ezeken határokon. Bármely képet nézzük is, mindnek története
van. Egy-egy rögzített, négyzetbe szorított kép, a végtelen idő törtrészének
megörökítése. Egyszerű tárgyakról készített mintaszerű fényképek, melyek a
révedezés, gondolkodás, elmélkedés óráit tükrözik. Az ábrázolt tárgyak vetett
árnyékai, – mint ahogy az asztalon a magányos platánfa termések a háttérben szívvé
fűződnek egybe, vagy ahogy a falakon lógó képeken a könyvespolc tükröződik – az idősíkok különös összefonódását eredményezik.
Pácser Attila fényképei láttán emlékek, gondolatok, kérdések milliói cikáznak
végig agyamon, hiszen minden egyes fényképe olyan, mint egy időutazás, aminek
csak a fantázia szabhat határt.