Vajon hányan tudják manapság, hogy már a reformkorban, az 1831-es esztendőben megnyílt a Dunántúl első kőszínháza Balatonfüreden? Különféle vándortársulatok és műkedvelő együttesek a kisebb üdülőhelyeken is felléptek alkalmanként, leginkább a főszezonban. A promenádok mentén meg a kimondottan erre a célra épült zenepavilonokban katonazenekarok játszották az éppen divatos melódiákat a sétafikáló vagy üldögélő hallgatóság előtt.
Vörösmarty Mihály 1841-ből való Vízgyógy című verse időmértékes rigmusban dícsérte a fürdőkúrát: „Árja megöl, de szelíd gyógyszerré lesz, ha beteg vagy, / S szűz forrásaiból visszajön életerőd; / Természettől nyert a víz kétféle hatalmat, / Isteni áldássá tette az emberi ész”. Arany János először 1867-ben járt az Érchegység délkeleti lejtőin, Karlsbad (ma a cseh Karlovy Vary) fürdőhelyén, majd összesen kilencszer kúrálta itt epebaját. A Toldi szerelmébe beleszőtte a helyhez fűződő népi mondát, jellegzetes alakú porcelán ivócsészéit pedig múzeuma őrzi a nagyszalontai Csonkatoronyban. Utoljára így mondott búcsút félig tréfásan, félig nosztalgiázva : „Isten veled, Karlsbad szép tája, / Örökké az ember se állja, / Rothad neki tüdeje, mája, / Alászolgája !” A felvidéki Szliácson (most Sliac Kupele) 1862-ben Arany együtt vendégeskedett Madách Imrével a klasszicizmus idején épült vendégházban, a manapság szintén Szlovákiához tartozó Trencsénteplicet (Trencianske Teplice) pedig Jókai Mór „a Kárpátok gyöngyének” nevezte keleties, mór stílusú fürdőháza miatt. Nyíregyháza-Sóstót a város szülötte, Krúdy Gyula kereste fel sokszor, Arany János pedig akadémiai titkári teendői után naponta szívesen pihent a Margitszigeten „a tölgyek alatt”, amelynek fürdőjét Ybl Miklós tervezte és akkoriban lóvasút tette kényelmesebbé a közlekedést – derül ki egy német és magyar feliratú korabeli, postai levelezőlapról.
A Szatmár megyei Bikszádot „a magyar Karlsbadnak” illetve „a hurutosok Mekkájának” tartották a múlt század fordulóján, legalábbis egy biedermeier ruhás dámát ábrázoló fürdőplakát szerint. A Kárpátok ívét tovább követve, a székelyföldi Borszék ( ma Borsec ) a Monarchia egyik legnehezebben megközelíthető fürdőhelye volt. A legközelebbi vasútállomástól még kilencven kilométert kellett megtenni lovaskocsival a vendégeknek. A fáradságért az eldugott, de szép fekvésű völgy kárpótolta a nyaralókat, valamint a kiváló „savanyú víz”. Blaha Lujza -„a nemzet csalogánya” – 1882-ben vendégeskedett itt egy hónapon át népes társaságával, rendszeresen részt vett a környék megismerésére rendezett kirándulásokon és köszönete jeléül alapítványt létesített a helybéli iskola javára. „J. Pazeller: Herkulesfürdői emlék – Walse lente” – hirdeti az 1915-ből való, magyar és francia nyelvű falragasz a máig népszerű, édesbús melódiát, amely először az itteni zenepavilonban csendült fel. Ott, ahol a Kárpátok déli vonulata talákozik az Al-Dunával, a 18. századra épült fel egy fürdőtelep, elsősorban a határőrvidék katonasága számára. Nevét egy római kori Herkules-reliefről kapta, amelyet itt találtak a régészeti feltárások nyomán (ma Baile Herculane Romániában) . Többször megfordult itt Ferenc József császár és bájos neje, Sisi, a magyarok szeretett Erzsébet királynéja. 1896-ban hármas fejedelmi randevú színhelye volt, mert a Vaskapu ünnepélyes felavatása alkalmából találkozott egymással az osztrák-magyar, a román és a szerb uralkodó, tudatják a tárlatlátogatóval a német-magyar feliratú alkalmi képeslapok. Nem messze ettől, szintén a bánáti vidéken, a Monarchia egykori garnizonvárosa Temesvár (ma Timisoara) közelében fekszik Buziás-fürdő egy száz holdas parkerdő kellős közepén. Az osztrák-magyar kölcsönös megbékélést, majd pedig az 1867-es kiegyezést előkészítő politikus – Deák Ferenc – kedvelt üdülőhelye lévén, „a haza bölcsének” díszesen faragott kőpadját fémtáblával jelölték meg „Deák Ferenc pihenője” felirattal. Egy másik postai levelezőlapon a lovas díszhintó kísérőszövege: „I. Ferenc József Ő Felsége 1899 évben Buziáson”.
Az ország másik végében, már a stájer határon található Rohics, amelynek gyógyforrásait a hagyomány szerint 1640 körül Zrínyi Miklós hadvezér fedezte fel és kúrálta is magát a „savanyú vízzel”. Könnyen megközelíthető volta miatt a 19. század végétől vált a magyarok kedvenc osztrák fürdőjévé. Mivel az írók ingyen nyaralhattak itt, többször megfordult erre Vajda János, Mikszáth Kálmán avagy Gárdonyi Géza egyaránt. Végül messze délen, az Adria partján, az ország akkori egyetlen tengeri kikötője Fiume volt (ma a szlovén Rijeka), közelében pedig egy kis isztriai halászfalu helyén épült fel a mondén üdülőhellyé vált Abbázia (ma Opatija). Létrejöttét egy puszta véletlennek köszönheti: 1860-ban itt nyaralt a lemondott Ferdinánd király felesége egy fiumei kereskedő villájában, a hírt a bécsi sajtó szétkürtölte és attól kezdve sikk lett az európai arisztokrácia berkeiben is az itteni pihenés. A „belle époque” vagyis a nosztalgiával emlegetett „boldog békeévek” hangulatát a korabeli emléktárgyak, újságok, reklámok, leporellók mellett csíkos öltözőkabinban régimódi fürdőruhák idézik, amelyek a budapesti Hölzel Divatház vállfáin függenek. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum január 25-ig tartó tárlatának zömét Terleczky József balatonfüredi magángyűjtő kollekciójából válogatták, az anyagot a Nemzeti Múzeum valamint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kölcsönzése tette teljesebbé.