Ha nem is az ismeretlenségből, hiszen mindent lehetett tudni róla eddig is, de meglehetős elzártságból kerül a Képcsarnok december 5-i aukciójára egy Domanovszky Endre remekmű, 11 millió forintos kikiáltási árral. Szakértők szerint ennél sokkal többet ér. Igazi múzeumi, gyűjtői darab, a művész legjobb korszakából.
A Műteremházat, a művész utolsó gobelintervéből szőtt kárpitot a Képző- és Iparművészeti Lektorátus rendelte meg, hogy az Iparművészeti Vállalat Mauthner Sándor utcai, új műteremház tanácstermének legyen a dísze. A megbízás dátuma 1973, a terv, az 1:1-es léptékű színes karton elkészültéé (nem sokkal a művész halálát megelőzően) 1974.
A 266 x 510 centiméteres, méretes gobelint az Iparművészeti Vállalat gobelinszövő műhelyében szőtték. Mivel a tulajdonosok gondosan megőriztek minden, a szőnyeggel kapcsolatos adatot, ismert a szövők – Rithovszky Csabáné, Mészáros Istvánné, Závoda Ingrid, Nicsovics Kiry és Timár Kati – neve is. A kárpitba, a jobb alsó sarokba, az Iparművészeti Vállalat logóját is beleszőtték. Dokumentum szól arról, hogy a 13,5 négyzetméteres, kész művet 1977. március 28-án, dicsérettel átvették a megbízók.
Bár a gyönyörű, rózsaszínben, kékben játszó, figurákat csak jelzésszerűen sejtető szőnyeg szerepelt a Műcsarnok 1985-ös kiállításán, a közönség nem ismerhette, nem láthatta. Hiszen gondosan összetekerve őrizték mindeddig. Most szabadították ki börtönéből, s hogy az aukció közönsége megismerhesse, kiállították a Falk Miksa utcai Prestige Galériában. Ott az árverés napjáig gyönyörködhetünk benne.
Domanovszky, akire az utókor leginkább, mint szocreál művészre emlékezik, korán rátalált a sík-dekoratív ábrázolás lehetőségeire, amelyet az ázsiai művészetből merített. Ezt a leginkább szőnyegeiben valósította meg. Gobelint tervezett már a harmincas években is, s a műfaj egész pályáján elkísérte. Szövőnő című gobelinje 1936-ban, velencei biennálén aratott sikert, majd egy évvel később, a párizsi világkiállításon ismerték el kárpitjait Diplome d’honneur kitüntetéssel. Ezekben az években az Iparművészeti Iskolában alakrajzot, anatómiát és szőnyegszövést tanított. 1945-től a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, ahol megalapította a gobelinszövő tanszéket, utóbb, 1956-tól a főiskola igazgatója lett. Életműve a 60-as 70-es években teljesedett ki, s ekkor több nagyméretű falikárpitot is tervezett. A Táncolókat, a Disputát, a Szövőket, a Lovakat, a Fonót, a Jegyeseket, és a Műteremházat.