Miközben a független kultúra lehetőségei folyamatosan, az utóbbi 5-6 évben felgyorsulva csökkennek Magyarországon, s mindent eláraszt a politika és művészeti megfelelője, a gagyi, és a telt házak érdekében a közönség legalacsonyabb ösztöneinek gátlástalan kiszolgálása folyik, a MU színházra mindig számíthatott az, aki nem feltétlenül produkált 110 %-ig megtelt nézőtereket, mert aktuális igyekezett maradni.
A MU színházat egy csendes, finom ember, Leszták Tibor vezette. A művelődési gyárakkal és gyárszínházakkal ellentétben a MU színházban kellemes volt dolgozni. Leszták Tibornak és munkatársainak nem az volt a céljuk, hogy bebizonyítsák, az előadásán dolgozó művész hülye, tehetségtelen és mindig bűnös valamiben. Inkább kellemes hangulatot és kreativitásra alkalmas körülményeket igyekeztek biztosítani. Néhányszor dolgoztam színházában. Mindig otthon éreztem nála és munkatársai körében magam. Nem kellett tartanom linkségtől, ármánykodástól, hazugságoktól. Tudtam, hogy az ő céljuk ugyanaz, mint az enyém. Ők is azt akarták, hogy sikerüljön megvalósítanom azt, amit elképzeltem. Leszták Tibor klasszikus értelemben európai, igazi úriember volt a Magyarországot egyre inkább beborító, alsó-balkáni sötétségben. Amit megígért, teljesítette. Hinni lehetett a szavában, kultúr-menedzsereink döntő többségével ellentétben. Nem volt dicsőséget, hatalmat, pénzt harácsoló típus. Válaszolt e-mailekre és telefonhívásokra. Lehetett vele beszélgetni: nagy ritkaság, igazi kincs az ilyen ember a pörgős, süketnéma vak alvajárók korában. Nem titkolta a véleményét, de nem igyekezett azt ráerőltetni senkire. Meg lehetett győzni. Nem visított, ha ellentmondtak neki. Látta, hallotta vitapartnerét. Nem ragaszkodott ahhoz, hogy az övé legyen az utolsó szó. Nem gyűlölte azt, akit tehetségesebbnek vélt magánál. Nem volt bosszúálló természetű. Igyekezett egyszerű, tiszta gondolkodású, normális ember maradni egyre romló helyzetében, olyan, akit Hamvas Béla állított például a szentekkel ellentétben. Hosszú ideje tartó, súlyos betegségét méltósággal viselte. Nem engedte, hogy a szenvedés, testi nyomorúság álljon figyelme fókuszában. Amíg tehette, igazi profiként intézte nagyon nehéz, egyre romló feltételek között működő színháza ügyeit. 2008. december 25-én, 53 éves korában halt meg. A MU színház saját halottjának tekinti. Én is messzi útra indult családtagként emlékszem rá.