A művészeti szalonokban, vásárokban, időszakos múzeumi tárlatokban bővelkedő őszi párizsi évad izgalmas nyitányát évről évre a galériák kiállításai nyújtják. Az elsők – Roman Opalka és Molnár Vera műveivel – már ezen a hétvégén fogadták a képzőművészetre kiéhezett látogatókat.
Yvon Lambert egyszerre két helyen, párizsi és New York-i galériájában rendezett kiállítást Roman Opalka alkotásaiból. A Párizsban oly ritka tulajdonságokkal, tágas térrel és természetes fényű mennyezeti megvilágítással rendelkező kiállítóhely tökéletes feltételeket teremt Opalka képeinek, a különböző korszakokban festett Részletek (Détail) bemutatásához. A lengyel származású művész 1965-ben fogott hozzá azóta is megszakítás nélkül bővülő, és majd csak a művész halálával lezáruló konceptuális festménysorozathoz, az 1965/1–∞-hez. Egy Részlet akkor készül el, amikor a vászon betelik a képmező bal sarkából kiinduló, 1-től folyamatosan „írt” (pontosabban 0-ás ecsettel festett) számok sorával.
Eddig 233 festmény készült, melyek mindegyike Opalka varsói műterme ajtajának méretével azonos méretű, vagyis 196×135 cm. A művész a kezdeti években, egészen az 1 000 000 eléréséig, a fehér számokat fekete alapra festette, 1972-től azonban minden új Részlet alapjának feketéjéhez 1%-kal több fehéret kevert, vagyis a fekete alapból fokozatosan kivilágosodó szürke, majd végül fehér lesz. A kezdetben jól olvasható számok így egyre nehezebben kivehetővé váltak, és – ha a sors megengedi az alkotónak – idővel teljesen beleolvadnak majd az alapba.
Az időt materiális eszközökkel érzékeltetni kívánó Opalka festményeihez hang is tartozik, mivel a művész minden egyes leírt számot anyanyelvén hangosan kimond, és ezt hangfelvételen rögzíti. Az idő megállíthatatlan múlását közvetítő 1965/1–∞-hoz tartoznak azok az önarckép-fotók is, amelyeket Opalka mindig ugyanabban a pozícióban, ugyanolyan öltözékben és azonos megvilágítás mellett rögzít magáról, minden egyes festmény elkészülte után. A Galerie Yvon Lambert egyik termében most egy korai, még fekete-fehér Részlet mellett Opalka 1972 után készült, az átmenetet nyomon követő vásznait láthatjuk (a számokat soroló hangja kíséretében). Egy másik teremben pedig a nagy mesterhez, Rembrandthoz vagy a huszadik század kevésbé ismert, kiváló finn festőnőjéhez, Helene Schjerfbeckhez hasonlóan a művész önarcképeinek sorával jelzi az évek múlását és emlékeztet bennünket életünk végességére.
Annak ellenére, hogy gyakran hallani, olvasni olyan véleményeket, miszerint a párizsi művészeti élet már közel sem olyan pezsgő, mint amilyen régen volt, és az is igaz, hogy a galériák itt is nehéz napokat élnek meg, mégis mindig akadnak olyanok, akik új galériát nyitnak Párizsban. Közéjük tartozik Romain Torri, aki a nevét viselő Galerie Torri nyitókiállítására a magyar származású Molnár Verát hívta meg.
Első hallásra furcsának tűnhet, hogy a fiatal művészek bemutatását célul kitűző galéria egy 86 éves művész alkotásainak bemutatására vállalkozik. (Molnár Vera korának említéséhez az adta a „felhatalmazást” számomra, hogy a kiállítás címével és az ott szereplő egyik alkotásával, a Pour mes 86 ans-nal ezt maga a művész is nyilvánosság elé tárta.) Végignézve a jó érzékkel válogatott alkotások sorát (különös tekintettel a 10 téglalapra és a 2010-ben készült Kettévágott négyzetekre), rögtön érthetővé válik, miért is esett a választás Molnár Verára: Romain Torri egy hosszú alkotópályát maga mögött tudó alkotó komoly, elmélyült munkában kiérlelődött, ugyanakkor friss, dinamikus munkáit tárja elénk.
Molnár Verának ezzel egy időben a párizsi és a közelmúltban felavatott metzi Centre Pompidou-ban, valamint a Le Corbusier által tervezett Couvent de la Tourette-ben, novemberben pedig a New York-i MOMA-ban láthatók munkái.
Galerie Yvon Lambert
2010. szeptember 4 – 2010. október 9.
Galerie Torri
2010. szeptember 4 – 2010. október 23.