2011. január 5-én, 74 éves korában, a portugáliai Matosinhos város Pedro Hispanos kórházában meghalt Malangatana Ngwenya, az egyik legismertebb, legjelentősebb afrikai kortárs művész.
Malangatana Ngwenya Mozambik közszeretetnek örvendő nemzeti hőse volt, egyike azon kevés afrikai művésznek, akik úgy lettek nemzetközileg ismert, hogy nem hagyták el a kontinenst. Festészetét szülőhazájának politikai helyzete, tájai, hagyományai, lakói inspirálták, de jól ismerte a világ más tájainak művészetét is. Nemcsak festőként, hanem előadóművészként is rendkívül népszerű volt. Öt nyelven írt dalokat, amelyeket maga adott elő. A vele készített interjúk során és kiállítás megnyitóin gyakran kezdett el énekelni és táncolni, arra biztatva az újságírókat, a galériák, múzeumok közönségét, hogy csatlakozzanak hozzá.
1936-ban született a Matalana nevű apró faluban, az 1498 óta portugál gyarmati uralom alatt álló Mozambikban. A portugálok nem nevezték gyarmatnak az Afrika dél-keleti partvidékén fekvő, Vasco da Gama által felfedezett országot, hanem Portugália elválaszthatatlan részének tekintették. Lakói közül sok megkapta a portugál állampolgárságot. Malangatana Ngwenya 12 éves korában otthagyta a családi gazdaságot és a Lourenço Marques nevű városba (a mostani Maputo) költözött, hogy munkát találjon. Napközben egy teniszklubban dolgozott labdaszedőként, esténként iskolába járt. Akkor kezdett érdeklődni a művészetek iránt, kezdett el festeni. A teniszklub egyik tagja, Augusto Cabral felfigyelt festményeire, festékeket, ecseteket, vásznakat adott a fiúnak és segített eladni műveit.
Ngwenya 1958-ban csatlakozott a Nucleo de Arte nevű helyi művészcsoporthoz, ahol a neves festő, Ze Julio vette a szárnyai alá. A csoport tagjaként mutatta be festményeit először nyilvánosan. Első önálló kiállítására 25 éves korában nyílt lehetősége. 1963-ban kezdte publikálni verseit, előbb helyi újságokban, magazinokban, majd könyvekben, antológiákban is. 1964-ben csatlakozott a Mozambik függetlenségéért küzdő FRELIMO gerilla mozgalomhoz. Hamarosan letartóztatta a PIDE, a portugál titkosrendőrség. Hetekig tartó kínzás után, bírósági ítélet nélkül 18 hónapot töltött börtönben. Művészetére akkor már Portugáliában is felfigyeltek. 1971-ben ösztöndíjat kapott a lisszaboni Gulbenkian Alapítványtól, amelynek segítségével metszet- és kerámiakészítést tanulhatott Portugáliában és más európai országokban.
Miután az ország 1974-ben elnyerte függetlenségét, a művész szerepet vállalt az írástudatlanság elleni kampányban. 1981 után minden idejét művészetének tudta szentelni. Munkáit Afrika szinte összes országában, Indiában, Japánban is bemutatták. Számos európai, észak- és dél-amerikai kiállítása is volt. Az amerikai fővárosban működő National Museum of African Art számos festményt vásárolt tőle. Táblaképein kívül falfestményei is ismertek. A helyi kormány felkérésére számos murált festett hazájában, és az UNESCO párizsi székházának egyik falfestményét is ő készítette. Hazájában 1977 és 1992 között áldozatok millióit követelő polgárháború zajlott. Alapítója lett a Mozambiki Békemozgalomnak. Hazájában és külföldön sok díjjal, kitüntetéssel ismerték el művészetét és társadalmi aktivitását. Egyetemek díszdoktora lett.
Az életének 1992-ig tartó, első periódusában született, Hieronymus Bosch pokol-vízióit idéző művei a gyarmati elnyomásra, a polgárháború borzalmaira reflektáltak. Gyakran feltűnnek bennük a népi gyógyászatra és törzsi vallásokra utaló szimbólumok. A polgárháború végeztével nyugodtabb, békésebb képeket kezdett festeni, amelyek stílusa, szín- és formavilága megmaradt afrikai, noha – főleg kompozíciós- és szerkezeti jegyekként – beépültek az európai és távol-keleti művészetekből tanultak is.
Nemcsak művészete, hanem nagylelkűsége miatt is szerették hazájában. Élete végéig szerény körülmények között élt, a munkái eladásából szerzett jövedelmének nagy részét a szegényeknek adta. Iskolákat, orvosi rendelőket, faluházakat, otthonokat épített a rászorulóknak, a tehetséges gyermekeket európai és amerikai művészeti iskolákban taníttatta.
