November 25-én, szombaton ünnepli 10. születésnapját a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. Ennek alkalmából egész napos programokkal, tárlatvezetéssel, beszélgetésekkel várják a gyereket és felnőtteket. A születésnapi koncerten este fél 9-től az Amadinda Ütőegyüttes játszik.• Lépésről lépésre
Interaktív családi séta
10:00-13:00
A séta során a családok játékos keretek közt – a szülők és gyerekek aktív együttműködésével – fedezhetik fel a múzeum gyűjteményének néhány különleges darabját. A séta útvonala, és a séta során megoldandó feladatokat tartalmazó „sétálófüzet” a kiállítótér bejárata mellett vehető át.
Helyszín: III. emelet, kiállítótér
• Zeneakadémisták koncertje
10:00-12:00
Helyszín: I. emelet, Üvegterem
• kis.muhely – Portré – „Én-kép”
10:30-12:30
Képzőművészeti műhely 6-10 éveseknek
Az emberi alak, avagy a lényeg az egészben lakozik? Megfigyeljük, mit is fejez ki a testünk, mit akar közölni rólunk!
A foglalkozás témája: Andy Warhol: Szóló Elvis, 1964
Vezeti: Sánta Ferenc rajztanár Helyszín: kiállítótér, Neon Stúdió
• Olvasókuckó és játékvár az „Olló-térben”
10:30-13:00
A kis.műhely foglalkozásokkal párhuzamosan rajzolási lehetőség, képzőművészeti játékok mindenkinek, még a legkisebbeknek is (5 éves korig); ugyanott a kortárs művészet iránt érdeklődő fiataloknak, szülőknek, nagyszülőknek képzőművészeti hetilap- és folyóirat-olvasási lehetőség!
Helyszín: II. emelet, folyosó: Olló-tér
• Mesesarok
10:30-11:30
Tündér(báb)játék Berg Judittal, Ferik Zsuzsával és Szál Judittal
3-7 éves gyerekeknek
Az előadásokban a bábozás, mesemondás, vetítés a drámajáték legizgalmasabb elemeivel keveredik – így a mindig kérdező, izgő-mozgó kis nézőkből az előadás mozgatórugói lesznek: a játék a gyerekekre épül, akik maguk is részt vesznek a történet alakításában. A szereplők kérésére mondókázással, énekszóval segítenek sütni-főzni, hangszereket szólaltatnak meg, hangutánzással és mozgással megjelenítik a mese helyszíneit, pl. erdőt, utat, tengert, szelet, segítenek, tanácsot adnak a hozzájuk forduló szereplőknek. A tündér-(báb)játékok főszereplői Panka és Csiribí, a kis erdei tündérek – az egyes előadások a köréjük szövődő mesefonal mentén gombolyodnak.
Helyszín: III. emelet, kiállítótér
• continental breakfast / olvasóterem / reading room
11:00-13:00
A sorozat egyfajta hiánypótló olvasókörként funkcionál, ahol a résztvevők az adott olvasmányok ”szoros olvasása” (close reading) és közös megbeszélése révén ismerkednek meg olyan elméleti szövegekkel, melyek az elmúlt harminc év kritikai gondolkodásának alakulásában kulcsszerepet játszottak.
Téma: Fredric Jameson: Posztmodernizmus és fogyasztói társadalom
Házigazda: Timár Katalin művészettörténész, kurátor
Helyszín: II. emelet, könyvtár
• lumú intermediális műhely
15:00-17:00
Képzőművészeti műhely 12 éves kortól
Arcvonások rokonsága. Mennyiben hasonlítasz felmenőidhez, mik az eltérések?
A foglalkozás témája: Lakner László: Gyapotszedők Kazahsztánban, 1972
Vezeti: Simon Gergely képzőművész
• Félkör
15:00-16:00
A hónap műtárgya: Karel Appel: Támadó alak, 1967
• Is-Is Randevú
17:00-19:00
Beszélgetés Lovas Ilona képzőművésszel
A Randevú tárgya: Lovas Ilona: Stáció 37, 1997
Házigazda: Hemrik László
Helyszín: II. emelet, kiállítótér
• Tárlatvezetés a gyűjteményi kiállításban
19:00-20:00
• 10 éves a Ludwig Múzeum – születésnapi koncert
20:30-22:00
A Ludwig Múzeum születésnapi koncertje az Amadinda Ütőegyüttessel